Norris: Hamiltonnak 3 kereken kéne rajtolnia

A McLaren brit versenyzőjét, Lando Norrist lenyűgözte, hogy milyen könnyen vágott át a mezőnyön Lewis Hamilton az utolsó helyről rajtolva, és viccesen megjegyezte, hogy 3 kerékkel kéne rajtolnia, hogy kicsit nehezebb dolga legyen.

Lando Norris, McLaren MCL35M, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lando Norris, McLaren MCL35M, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W12

Zak Mauger / Motorsport Images

A két McLaren közül Lando Norrisnak sikerült jobban a szombati sprintfutama, és akár az 5. helyet rajthelyet is megszerezhette volna, miután meg tudta előzni Charles Leclerc-t, de az utolsó körben megkapta a nyakába a mezőny végéről rohamozó Lewis Hamiltont.

Norris ezúttal nem is tudta kivédekezni Hamilton támadásait, aki a DRS segítségével be is vetődött mellé. Amikor megkezdte a Sky-nak adott interjúját, a háttérben éppen Hamilton előzését játszották vissza, Norris pedig nem is rejtette véka alá a véleményét:

„Olyan rohadt könnyűnek tűnik, nemde? Nem is kellett megdolgoznia érte! Nem is volt valami jó előzés, de hülyeség lett volna kockáztatnom azzal, hogy védekezek. Egy teljesen másik ligában játszik hozzánk képest” – nyilatkozta Norris.

„Felesleges arra pazarolni a gumijaimat, hogy megpróbáljam magam mögött tartani, ha ma 24 kör alatt jött fel az utolsó helyről az ötödikre, akkor 3 kerékkel kéne rajtolnia, hogy kicsit nehezebb dolga legyen.”

Még több F1 hír:

Norris azt is elismerte, hogy nem számított arra, hogy képes lesz majd a Ferrarikkal csatázni, nemhogy az egyik előtt végezni, mivel továbbra is az ő autójukat tartja erősebbnek.

„A verseny elején meglepően erős volt a tempónk, és tartani tudtam a lépést Leclerc-rel, aki sokat is hibázott, amit ki tudtam használni. Amint elmentem mellette, olyan volt, mintha falnak ütköztem volna. Nem gyorsultam tovább, pedig azt hittem, képes leszek elkapni a többieket is előttem.”

„Carlos fantasztikus munkát végzett. A Ferrari eddig egész hétvégén gyorsabb volt nálunk, de meglepett, hogy ilyen sokáig életben tudta tartani a lágyakat – szerintem sokat segített nekik az, hogy ma hűvösebb volt.”

Hamilton: „Lesújtó” volt megtudni a kizárást, de tudtam, hogy fel kell állnom

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: „Lesújtó” volt megtudni a kizárást, de tudtam, hogy fel kell állnom
Következő cikk Verstappen elmondta, mit nézett Hamilton hátsó szárnyán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország