Norris: ha nyíltan beszélek a mentális gondokról, az talán másoknak is segíthet

Lando Norris reméli, hogy az ő nyíltsága a mentális nehézségeiről egyfajta inspirációként hathat másoknak, hogy ezzel ők is bátrabban tudjanak beszélni, ha hasonló problémáktól szenvednek.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

A McLaren pilótája korábban felfedte, hogy F1-es pályafutásának elején komoly gondjai voltak, és olykor még depressziós is volt, mivel nehezen tudta kezelni a sorozattal járó nagy nyomást. Külső segítséget is igénybe véve viszont a brit most már ismét jól érzi magát és élvezi a versenyzést.

Miközben azonban néhány sztár nem szeret beszélni az ilyesmiről, Norris nem félt megosztani tapasztalatait. Legutóbb egy televíziós műsorban mesélt a mentális egészségről és annak fontosságáról, és érzése szerint fontos is ez a fajta hozzáállás.

További híreink:

Azzal ugyanis, hogy ő is úgymond színt vallott a valós érzéseiről, ez segíthet másoknak, akik talán nem merik elmondani, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe.

„Szerintem most jobban vagyok, mint két éve. Ez pedig segít, hogy mindent még inkább élvezni tudjak. Az élet is sokkal jobb így. Nem aggódsz, gondolkozol és pánikolsz folyamatosan. Szóval egyszerűen máshogy érzed magad. Úgy gondolom, minél többet látod, hogy az emberek beszélnek róla, annál bátrabban fordulnak mások is segítséghez.”

„Nekem rengeteget segített, és tudom, hogy én is képes vagyok másokon segíteni. Ezt nemcsak azért mondom, mert azt akarom, hanem azért, mert tudom, hogy az emberek szenvednek emiatt. Ez tehát egy jó lehetőség. Azt is érdemes felismerni, hogy a nagy sportolók sem azért beszélnek erről, hogy sajnáljuk őket.”

 

„Azért van, mert így támogatást nyújthatunk a fiatalabbaknak vagy a világon élő sok embernek, hogy ők is jobban érezzék magukat.” Norris szerint ráadásul nem ő volt az egyetlen az F1-ben, aki ilyesmin ment keresztül korábban, de talán akkor még más hozzáállás uralkodott a sportban.

„Biztosan sok pilóta volt még ezzel így a múltban, de ők sosem mondtak semmit. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert manapság nyitottabbak vagyunk, vagy bátrabban mondjuk ki, amit érzünk. Nincs szó azonban még mindenkiről.”

„Nem arról van szó, hogy minden fiatal versenyző elénk tárja, amit érez. Csak arról van szó, hogy mostanság több sportoló választja ezt az utat. Viszont minél többen mondják, annál többen értik meg a következményeket és mások tetteit. A közösségi média pedig befolyásolhatja, ahogyan az emberek éreznek” – zárta mondandóját a fiatal brit.

Vannak, akik szerint már inkább Hamilton a favorit

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Webber: Alonso „még mindig egyfajta varázsló” a versenynapokon
Következő cikk Hogyan változtatta meg a csúcstechnológiás F1 a versenymérnökök szerepét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország