Norris: ha figyelmen kívül hagyom a csapatutasítást...

A McLaren pilótája szerint lázadóbbnak kellett volna lennie, amikor csapata rászólt rádión az Azeri Nagydíjon, hogy nem támadhatja meg Daniel Ricciardót. A brit végül ki is kapott csapattársától.

Lando Norris, McLaren MCL36, Daniel Ricciardo, McLaren MCL36

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A 2022-es Forma-1-es szezonban egészen a hétvégéig nem fordult elő olyan, hogy Daniel Ricciardo le tudta volna győzni Lando Norrist, ez azonban Azerbajdzsánban megváltozott. Hajszálnyi különbséggel ugyan, de az ausztrál zárt a nyolcadik, a brit pedig a kilencedik helyen.

A futamon kétszer is előfordult, hogy a wokingi alakulat versenyzői egymást követve a csapatot kérték arra, szóljon rá a versenytársra. Előbb Ricciardo szorult be Norris mögé, majd később fordult a kocka, de a McLaren nem akart beleszólni a pilóták versenyébe.

A britek azzal magyarázták a döntésüket, hogy szeretnék Ricciardót megjutalmazni korábbi csapatmunkájáért, amit a futam korábbi részében mutatott be, s bár Norris látszólag zavarba jött ettől, a verseny után elmondta, ez volt a helyes döntés.

Még több F1 hír:

„Csapatjátékos vagyok. Elfogadtam, hogy nem tudok előzni a végén. Daniel segített nekem a futam közepén, amikor Fernandót üldöztem, ha ennek az az ára, hogy az utolsó három körben nem előzhetem meg, akkor azt el kell fogadnom“ - mondta Norris az F1.com-nak.

„Amikor az ember versenyez, mindig a határainak megtalálására törekszik. Ha figyelmen kívül hagyom a csapatutasítást, és egy kicsit lázadóbb vagyok, nyolcadik lehettem volna. Ezzel együtt jó munkát végeztünk csapatként, hiszen mindkét autónkkal pontot szereztünk, így elégedett vagyok“ - tette hozzá a brit.

„Azt hiszem, ha a bajnoki címért harcolnék, kicsit más lenne a helyzet, de jelen pillanatban csapatként szeretnénk a lehető legjobbat kihozni a lehetőségeinkből. Elfogadom, hogy ez a prioritás.“

 

„Versenyzőként a büszkeség miatt talán szeretnél minél előbb zárni a bajnokságban, de őszintén szólva nincs nagy különbség, ha nyolcadik, kilencedik, hetedik, vagy hatodik vagy“ - összegezte a McLaren pilótája.

„A célom az, hogy egy nap nyerjek, ezért úgy gondolom, hogy ennek még mindig az a legjobb módja, ha csapatként jól teljesítünk és a lehetőségeinkhez képest a maximális pontszámot szerezzük meg egy versenyhétvégén. Ez az, amit ma is megtettem“ - zárta Norris.

Wolff: csak egyetlen egy pilóta szerint nem problémás a delfinezés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso elárulta, melyik két F1-es pilótát választaná csapatfőnökként
Következő cikk A Ferrari inkább a gyors, de megbízhatatlan autót preferálja, nem pedig fordítva

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország