Forma-1 Brit Nagydíj

Norris figyelmezteti a tüntetőket a „hülye és önző” akciók kapcsán

Miközben a tavalyi Brit Nagydíj a nagy csatákról és Csou Kuan-jü balesetéről maradt emlékezetes, nem szabad elfelejteni, hogy a futam közben tüntetők mentek be a pályára, komoly veszélyforrást előidézve. A McLaren versenyzői remélik, idén nem lesz hasonló.

Lando Norris, McLaren MCL36

A tavalyi viadal első körös balesetét követően a Just Stop Oil aktivistái mentek be a pályára, és ugyan a futamot rögtön megszakították piros zászlóval, az eset így is nagy port kavart, az érintetteket pedig idén februárban el is ítélték. A szervezet tagjai azonban ennek ellenére sem álltak le, és az utóbbi hónapokban számos sporteseményen jelentek meg.

„Hülyeség veszélybe sodorni az életed, miközben autók száguldanak el melletted. Ráadásul még igazán önző is, ha figyelembe vesszük a következményeket az autó vezetője számára, amennyiben történik valami” – magyarázta Norris, akinek alapvetően nincs gondja a tüntetésekkel, amíg azt „a megfelelő módon teszik”.

„Nem vagyok szakértő, de mindenkinek megvan a joga hozzá. Nyilván lehet ezt jól és rosszul is csinálni. Láttam, hogy Lewis [Hamilton] azt mondta, ő támogatja a tüntetést, és hogy az emberek kiálljanak a jó ügyért, de csak addig, amíg azt a megfelelő módon teszik. Ez a legfontosabb.”

„Nem akarok erre aggodalomként gondolni. Silverstone minden tőle telhetőt elkövet majd, hogy megakadályozza ezeket a dolgokat. Remélem, az emberek elég okosak ahhoz, hogy ne csinálják meg újra. Van egy csomó más, biztonságosabb mód arra, hogy magadra vond a figyelmet. Én támogatom őket, amíg nem veszélyeztetnek senkit.”

Norris márkatársa, Oscar Piastri is egyetértett kollégájával, és reméli, hogy a 2022-es események után a pálya jobban felkészült a hasonló dolgokra. „Kimenni a pályára, miközben autók száguldanak el 320 km/h-ás tempóval, nem valami okos döntés.”

„Meg is lett a tetteik következménye, és persze remélem, nem fordul elő újra. Silverstone biztosan felkészült rá. Nyilván kicsit könnyebb és kevésbé veszélyes beugrani egy krikettpályára, mint egy versenypályára.”

Hamilton kicsit bővebben is kifejtette véleményét a tüntetések kapcsán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így "hátráltatta" Sainzot a Ferrari döntése
Következő cikk Az Alfa Romeónak "nehezére esik" legyűrni a riválisokat a fejlesztési versenyben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország