Norris: Ezt a McLarent többé-kevésbé én terveztem

Lando Norris hozta a formáját a McLaren 2020-as bemutatóján, amikor az MCL35 mellett állva a fiatal brit kijelentette, hogy az autót gyakorlatilag ő fejlesztette.

McLaren MCL35

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Lando Norris ugyan már nem tinédzser, ám továbbra is a legfiatalabb tagja a Forma-1-nek, ám már nem mondható rutintalannak. A fiatal brit már tavaly letette a névjegyét a száguldó cirkuszban a McLarennel, amely csütörtökön mutatta be idei autóját.

Az MCL35 mellett természetesen a pilótapáros sem tudott kibújni a bőréből, Carlos Sainz és Norris a bemutató alatt is ugratta egymást, és oldott hangulatban beszéltek a jövőről.

Norris és Sainz is utalt rá, hogy mennyi munka van az új autóban, amelyet mindketten kicsit a sajátjuknak is éreznek.

"Többé-kevésbé magam terveztem meg ezt az autót. Ez az autó a tavalyira épül, és arra, amit a tavalyi szezonban tapasztaltunk, mi, pilóták is, igyekeztünk beleépíteni a tapasztalatainkat" - kezdte Norris.

Még több F1 hír:

"Szóval ez egy kicsit az én autóm is, mert nagyon sokat tettünk a kifejlesztéséért. Kicsit olyan, mintha a gyerekem lenne, nem is az autóm. Alig várom, hogy vezethessem" - tette hozzá csütörtökön Norris, aki még idén sem ihatna bele a pezsgőbe az Egyesült Államok Nagydíjának dobogóján, mert még mindig nem töltötte be a 21. életévét.

"Nagyon pozitív volt a tavalyi év, ezt akarjuk folytatni" - mondta a brit, aki továbbra is nagyon jól érzi magát a wokingi alakulatban. "Nagyon jól érzem magam, idén sokkal nyugodtabb, magabiztosabb vagyok. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a McLarennel dolgozhatok, ez volt a célom egész életemben, hogy itt legyek."

Norris beszélt a Sainz-cal közösen töltött első évről is. "Nagyon sok mindent tanultam, a tavalyi munkából sokat profitáltam. Ebből kell idén tovább fejlődnöm" - mondta a fiatal forma-1-es versenyző.

A McLaren és a forma-1-es mezőny többi része a pályán a jövő héten mutatkozik be először, Norrisék a barcelonai teszten próbálhatják ki először élesben az MCL35-öt.


A képek után videón is megnézhetjük a McLaren-Renault 2020-as autóját. Az MCL35 is bemutatkozhatott, amit Carlos Sainz Jr., és Lando Norris fog vezetni. Kezdődhet a nagy téli teszt!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az olasz fogyasztóvédelem jogi harcot indít a Ferrari SF1000 ellen
Következő cikk Sainz és Norris 2020-as F1-es sisakja: képek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország