Norris: „Ez volt pályafutásom legjobb három versenye”

Lando Norris ismét maximalizálta lehetőségeit, és az ötödik helyen zárta a Portugál Nagydíjat. A McLaren brit versenyzője három verseny után a világbajnoki tabella harmadik helyét foglalja el.

Norris: „Ez volt pályafutásom legjobb három versenye”

Lando Norris egy ötödik hellyel folytatta idei remek szereplését, amiben nagy szerepe van az első körökben bemutatott remek helyezkedésének.

„Először Estebannal vívtam egy remek csatát. Oda-vissza előztük egymást, végül a 11-es kanyarnál kerültem elé. Az újraindítást követően Carlos és Sergio elé tudtam kerülni, azonban nem voltam elég gyors ahhoz, hogy a Red Bull előtt maradjak” – kezdte a verseny összegzését Norris.  

Még több F1 hír:

A Red Bull a verseny után nehezményezte, hogy Norris a 4-es kanyarnál, a pálya határain kívül fordulva előzte meg Perezt. A McLaren versenyzője szerint a végeredmény szempontjából nem sokat számít, szabályos volt-e az előzése.

„Én úgy láttam, belül maradtam. A 4-es kanyar a széljárás változása miatt különösen nehéz volt. Végül simán előttem végzett, így az ő szempontjából szerintem nem számított sokat a dolog.”

„A verseny alatt valamivel gyorsabbak voltunk, mint arra előzetesen számítottunk. Jelenlleg kijelenthetjük, hogy mi vagyunk a középmezőny legkiegyensúlyozottabb csapata. Jól teljesítünk, de ez nem jelenti azt, hogy minden hétvégén elől leszünk: nézzük meg, mennyit fejlődött az Alpine erre a hétvégére.”

„Úgy érzem, az idei év első három versenye volt pályafutásom legjobbja. Összességében magabiztosabb vagyok, mint tavaly, az első évemhez képest pedig még inkább.”

A szezon első három versenye után Norris magabiztosan tartja harmadik helyét a világbajnoki összetettben, Imolában ráadásul megszerezte pályafutása második F1-es dobogóját. A Red Bull és a Mercedes fölényének ismeretében az év végi 5. hely reális célkitűzés lehet a brit számára, aki szerint azonban még korai erről beszélni.

„Megteszem, amit tudok, és ahogy az eddigi versenyeken láthattuk, lesznek lehetőségeink. Ahhoz azonban nem vagyunk elég gyorsak, hogy a mögénk kerülő nagy csapatokat fel tudjuk tartóztatni” – utalt továbbra is meglévő lemaradásukra a brit.

A Ferrari csalódottan távozik Portugáliából 

megosztás
hozzászólás
IndyCar-győzelem, ami F1-es tesztet ér a McLarennel
Előző cikk

IndyCar-győzelem, ami F1-es tesztet ér a McLarennel

Következő cikk

Russellt 2019-re emlékeztette a Williams portugáliai szenvedése

Russellt 2019-re emlékeztette a Williams portugáliai szenvedése
Hozzászólások betöltése