Norris: „Ez egyszerűen egy szívás“

Lando Norris úgy véli, hogy a McLaren jobb munkát végzett, mint a Ferrari Katarban, annak ellenére, hogy a hétvégéről mindössze két ponttal távozott az olaszok tíz pontjával szemben.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A McLaren a legutóbbi három futamon mindössze négy pontot szerezve jelentős hátrányt szenvedett el a Ferrarival szemben a konstruktőri tabella harmadik helyéért folytatott harcban. Ezzel szemben a Ferrari 47 egységet szerzett, amivel megelőzte a McLarent és 39,5 pontos előnyre tett szert.

Elismerve, hogy a McLarennek „el kell fogadnia, hogy elkövettünk néhány hibát" az elmúlt versenyeken, Lando Norris átkozta a szerencséjét, miután egy késői defekt miatt nem tudott az első ötben végezni Katarban.

„Itt egyszerűen jobb munkát végeztünk, mint ők. Az autó elég erős volt. El kell ismernem a csapat munkáját, jó autónk volt a versenynapon, még jobb is, mint amire valószínűleg számítottam, szóval nagyon örültem ennek és sokáig tudtam nyomni" - mondta Norris.

Még több F1 hír:

„A negyedik helyen kellett volna végeznünk. Ha mindent jól csináltunk volna, talán a harmadik helyet is kiharcolhattuk volna, de mivel Fernando ott volt, nem számítottam volna könnyű előzésre, ha lett is volna rá esély."

Bár Norris távolról sem engedte el a konstruktőri harmadik helyet, reflektált arra, hogy nehéz lesz a Ferrarit megközelíteni a hátralévő két futamon.

„Sokkal több pontot kellett volna szereznünk, mint a Ferrarinak, és legalább valamit vissza kellett volna kapnunk. Tudom, hogy messze vannak és most még messzebbre is kerültek. Megérdemlik ezt, ha ott vagy a teljesítményeddel, de amikor ilyen napjaid vannak, mint ez, nem tudsz mit tenni. Ez egyszerűen egy nagy szívás" - tette hozzá Norris.

Hillt meglepték a Katarban látott „furcsa” erőviszonyok

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: csak egy helyen voltunk hátrányban a Mercedesszel szemben Katarban
Következő cikk Hamilton: Remélem, ő lesz Nagy-Britannia következő világbajnoka!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország