Norris elmondta véleményét a McLaren átfogó szingapúri fejlesztéseiről
A wokingi alakulat nagyon komoly csomaggal érkezett meg a Szingapúri Nagydíjra, az viszont egyelőre csak Lando Norris autójára került fel. A brit a nap végén összességében elégedetten értékelte a fejlesztések működését.
A McLaren összesen kilenc területen változtatott erre a futamra, hiszen többek között az első és hátsó szárny, a padlólemez, a motorborítás és a hátsó felfüggesztés is ráncfelvarráson esett át. Norris az FP1-en a negyedik, míg a mérvadóbb FP2-n hatodik lett, de úgy tűnt, könnyedén jöttek számára a jó köridők.
Oscar Piastrinak eközben sokkal kevésbé ment jól a régebbi MCL60-nal, bár az is igaz, hogy ő először vezetett Szingapúrban. „Egyértelműen tettünk pár lépést előre az új elemekkel. Azt teszik, amit tenniük kell, ez pedig mindig jó” – nyilatkozta az F1TV-nek. „Talán volt pár hiba, amelyekkel sok időt vesztettem, de sok dolgon javíthatunk még holnapra.”
Hogy mire mehetnek a hétvége további részében, azt persze még nehéz megmondani. Norris szerint a pénteken remeklő Ferrari talán nem lesz elérhető számukra, de mögéjük megpróbálhatnak beférni.
„Szerintem túl messze vagyunk a Ferraritól. Rendkívül erősek a lassú kanyarokban, és itt szinte csak olyanok vannak. Nem vagyunk azonban messze. Ha sikerül összeraknunk egy kiváló kört, akkor közel kerülhetünk, de jelenleg az Astonnal, a Mercedesszel és a Red Bull-lal harcolunk” – zárta gondolatát a brit.
Frederic Vasseur csapatfőnök eközben szintén jó péntekről számolt be, de még nem írná le a Red Bullt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.