Norris elmondta, kikkel csatázhat nagyot a McLaren az időmérőn

Lando Norris, a McLaren pilótája elmondta, szerinte nincs nagy jelentősége annak, hogy az FP1-en 13., az FP2-n pedig 11. lett. A fiatal brit azt is elmondta, nagyon közel lesznek a Ferrarihoz és a Renault-hoz, míg a Racing Point és a Red Bull előttük jár.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris a Brit Nagydíj első szabadedzésén a 13., a második szabadedzésén pedig a 11. helyen végzett a pontversenyben a negyedik pozícióban álló pilóta.

A McLaren által szervezett pénteki online eseményen a hu.motorsport.com-nak is lehetősége volt kérdezni a fiatal tehetségtől, többek között azt is megkérdeztük tőle, hogy a pénteki tapasztalatok alapján mit gondol, mire lehet képes szombaton.

„Azért nehéz erre válaszolni, mert mások lesznek a körülmények szombaton, mint pénteken voltak. Úgy tűnik, hogy jók vagyunk, de még mindig van min dolgoznunk, ugyanis nem vagyok annyira magabiztos, mint a tavalyi brit nagydíjhétvégén voltam.”

Még több F1 hír:

„Az autónk jól működik, most arra kell koncentrálnunk, hogy kihozzuk a benne lévő potenciált. Tudunk még hova javulni. Úgy gondolom, hogy a pénteki két szabadedzésen elért helyezéseimnek nincs túl sok jelentősége, mivel az FP2-n a legjobb körömet szakította meg a piros zászló.”

„Magabiztos vagyok azt illetően, hogy sokkal többre vagyok képes annál, amit pénteken mutattam. A szombati napra térve, a Ferrari elég gyors, gyorsabb, mint amire számítottunk – de persze sosem felejtünk el számolni a Ferrarival. Össze fognak állni náluk a dolgok, és újra erősek lesznek, még akkor is, ha ez nem mindig tűnik így.”

„Szerintem nagyon szoros lesz a mezőny, nagyon közel leszünk a Ferrarihoz és a Renault-hoz, míg a Racing Point és a Red Bull úgy tűnik, előttünk jár. De azért lenne nehéz még pontosan tippelni, mert az időmérőn természetesen mindenki kevés üzemanyaggal fog menni, ráadásul a szél iránya is más lesz szombaton.”

Mi várhat Vettelre a jövőben?


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: a Forma 1 készen áll új csapatok fogadására
Következő cikk Remek hírek a McLarennél a fejlesztések után a Brit Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország