Norris elmondta, ki lehet a meglepetéscsapat

Bár a megtett körök tekintetében a McLaren a mezőny hátsó felében végzett, a wokingiak erősnek tűntek a bahreini tesztsorozat három napja alatt. Lando Norris szintén elégedetten nyilatkozott a gyakorlásról.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Lando Norris, McLaren MCL35M

Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris 56 körrel és egy 11. hellyel zárta a bahreini tesztsorozat harmadik napját. A helyezés ellenére a brit csapat összességében elégedett lehet azzal, amit a tesztek alatt mutatott.

„Boldog vagyok” – kezdte a felkészülés értékelését a csapat brit versenyzője, Lando Norris. „Magabiztosabbnak és felkészültebbnek érzem magam, mint az előző két évben. Sokat dolgoztam a mérnökökkel, és megismerkedtem az új csapattagokkal, Daniellel és a Mercedes alkalmazottaival.” 

Még több F1 hír:

Norris természetesen nem úszta meg az autó teljesítményét firtató kérdéseket sem. A brit szerint egyelőre hiba lenne jóslatokba bocsátkozni, mivel senki sem fedte fel lapjait.

„Szerintem az autónk egy jó kiindulási alapot jelent a szezonra. A szezonnyitó Q3-as szakaszáig úgysem fogjuk megtudni, ki mire képes, az autó viselkedésével azonban elégedett vagyok.”

„Jó hír, hogy nem volt semmilyen jelentős problémánk, azonban még sokat kell tanulnunk az autóról, hogy kinyerjük a benne lévő két-három extra tizedet.

 

A McLaren a korábbi sikerkorszakot megidézve az idei évtől ismét a Mercedes erőforrásaival versenyzik majd. A wokingiaknak a szezon előtt ez a három tesztnap állt rendelkezésre az új motor minél hatékonyabb beüzemelésére.

„Összességében makulátlanul sikerült a csere, a mercedeses srácoknak is köszönhetően. Még tanulnom kell az új üzemmódokat. Néhány területen szerintem előrébb léptünk, máshol viszont még van mit tennünk. Azt azonban, hogy mire képes a motor valójában, csak az időmérő edzésen fogjuk megtudni.”

Norris a többi csapat, különösen az AlphaTauri és az Alpine teljesítményének értékelésére is kérték, kiemelve Juki Cunoda fantasztikus köridejét.

 „Ő egy fantasztikus versenyző, szerintem semmi meglepő nincs ebben az eredményben. Elvégre ez csak egy teszt volt. A Mercedesnek látszólag nem mentek olyan simán a dolgok, mint az előző években. Az AlphaTauri nagyon erősnek tűnik, a belső kamerás felvételek és az adatok alapján is.”

„Látszólag senki sincs mérföldekkel a többiek előtt. A Red Bull gyorsnak tűnt, ami nem meglepő. A Mercedes teljesítménye egyelőre talán elmarad a várakozásoktól. De mint mondtam, ez csak egy teszt, nem szeretnék felelőtlen kijelentésekkel címlapokra kerülni.”

A harmadik tesztnap szöveges összefoglalója itt olvasható el 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Räikkönen: valóban jobb az idei Ferrari-motor
Következő cikk Verstappen: „Az biztos, hogy ez volt az eddigi legjobb felkészülésem”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország