Norris elmondta, hogy szerinte hol állnak az erősorrendben

Hamilton, Bottas, Verstappen, Leclerc és Norris. A közös ezekben a nevekben az, hogy az idei szezonban eddig csak ők tudtak a dobogóra állni. Főleg Norris neve érdekes ezek közül, hiszen a McLarenben hosszú időn keresztül nem volt benne az első három helyezés.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

A konstruktőri versenyben a wokingi istálló jól áll. Jelenleg negyedikek, csupán egy ponttal lemaradva a Racing Point mögött. A McLaren ezzel az idei szezonban a „B-liga” legjobb helyezéséért küzd. Norris és csapata nem is számított ilyesmire az év kezdetén. „Nem, sokkal jobban megy, mint vártuk” – kezdte Norris.

A Racing Pointtal és a Ferrarival vívott csata azért a sokak által vágyott harmadik helyért még teljesen nyitott, mert az istállók komolyan meg akarják szerezni, és nem tágítanak. Mögöttük ott van még a Renault is, akik szeretnének felzárkózni az előttük lévőkre.

Még több F1 hír:

„Nem igazán voltunk elkényeztetve az utóbbi pár évben a McLarennél, ami az eredményeket illeti, de nem dőlhetünk most hátra. Viszont azt nem hiszem, hogy a Mercedes és a Red Bull mögött miénk a legjobb autó.”

Akkor hogyan lehet a McLaren mégis az elejében? „Kihasználjuk az ellenfelek baleseteit és hibáit, és legyőzzük a nálunk gyorsabb autókat. Vagyis a papíron gyorsabbakat, mint a Ferrari és a Racing Point” – mondja Norris, akit különösképpen a rózsaszínek teljesítménye nyűgözött le.

„Azzal az autóval a dobogónak gyerekjátéknak kéne lennie. Sokkal gyorsabbak nálunk. A Racing Pointnak meg kellene nehezítenie Max dolgát.”

Lando Norris, McLaren and Daniel Ricciardo, Renault F1

Lando Norris, McLaren and Daniel Ricciardo, Renault F1

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

A következő szezonban Norrisnak új csapattársa lesz Daniel Ricciardo személyében, aki a Ferrarihoz távozó Carlos Sainzot váltja. Ez a párosítás garantáltan meg fog majd nevettetni minket, de két profi sportolóról van szó.

„Hasonlítunk egymásra, de tudunk komolyak is lenni. A mentalitásunk is megegyezik: szenvedélyesek vagyunk és szenvedélyesen szeretjük az autóversenyzést. Természetesen komolyan vesszük a munkánkat, de szórakozni is kell néha. Koncentrálunk, amikor szükséges, és jól érezzük magunkat, amikor lehetséges” – festett képet Norris a jövő évi McLaren-duóról.

A fiatal brit sokat vár a 2021-ben kezdődő együttműködéstől. „Daniel remek csapattárs lesz. Ő már nyert futamokat, és sokat tanulhatok tőle. Ugyanakkor ő is tanulhat tőlem valamit. Minden versenyzőnek vannak erősségei és gyengeségei. Már várom, hogy itt legyen, de most még egymás ellenfelei vagyunk a pályán. A McLarennél pedig mi leszünk egymás legnagyobb versenytársai. Ez is része a Forma–1-nek.”


Norris idegtépő csatája a híres F1-es YouTuber ellen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff az új motormódos szabályok tisztázását kéri
Következő cikk Magnussen nézetéből Vettel újabb drámai kiforgása: mindössze 16 pontja van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország