Norris „élete legrosszabb” etapjával is pontot tudott szerezni

Lando Norris idei teljesítményébe nem nagyon lehet belekötni. Az idényt egy meglepetés harmadik hellyel kezdte az Osztrák Nagydíjon, és bár azóta nem volt esélye újra dobogóra állni, továbbra is szépen gyűjtögeti a világbajnoki pontokat.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A vasárnapi jubileumi nagydíjon a nehézségei ellenére is képes volt egy helyet javítani rajtpozíciójához képest, és végül a kilencedik helyre hozta be McLarenjét.

Bár a 20 éves brit tehetséget a bajnokságban már megelőzte Charles Leclerc, még így is az igen előkelő ötödik helyet foglalja el a maga 38 szerzett pontjával. Carlos Sainznak, aki jövőre Leclerc csapattársa lesz a Ferrarinál, 23-mal kevesebb pontja van.

Norris a Sky F1-nek nyilatkozott versenyéről. „Sokkal nehezebb volt, mint a múlt heti futam. A gumikopás jóval nagyobb problémát jelentett. Tudom, hogy számítottunk erre, de a második etapom volt életem legrosszabb etapja.”

Még több F1 hír:

„Mindennel szenvedtem. Nem tudom, hogy miért, még meg kell nézzük, de masszív volt a vibráció a hólyagosodás miatt, pedig nem is nagyon nyomtam túl érzésem szerint. Azt hittem, jó munkát végeztem a gumikezeléssel, de láthatóan nem így volt.”

„Meglepődtem, hogy kilencedik lettem egy érzésre szörnyű futam után. Szóval boldog vagyok. Szerintem elmondható, hogy a Racing Pointok és mindenki más, még a Renault is, gyorsabb volt nálunk. Az, hogy velük küzdhettünk, és jó rajtot, valamint első etapot produkáltunk, szintén pozitív dolog” – mondta Norris.

Sainz ezzel szemben most sem volt szerencsés. A spanyol többször is elmondta, hogy több pontot kellett volna eddig szereznie, de valami mindig közbeszólt. Ezúttal csak 13. lett, köszönhetően a cseréjénél rosszul működő kerékpisztolynak, valamint annak, hogy utána még várnia is kellett egy másik autóra, nehogy veszélyes kiengedés legyen belőle.

„Jó rajtot vettünk, aztán egy igen erős és hosszú első etapnak köszönhetően jó helyzetben voltunk. Sajnos azonban gondunk akadt az egyik pisztollyal a kerékcsere során, amivel el is dobtuk az addigi munkát.”

„Úgy tűnik, hogy szerezhettünk volna pár pontot a gumistratégiánk révén, és ahogyan a versenyt menedzseltük addig a pontig, de ismét le kellett mondanom egy jó eredményről rajtam kívül álló okok miatt” – nyilatkozta szomorúan a spanyol.


Norris idegtépő csatája a híres F1-es YouTuber ellen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Közel jár a Forma-1 a 2021-es versenynaptár véglegesítéséhez
Következő cikk Gasly csúnyán kiakadt a 11. helye után Silverstone-ban: nem kicsit káromkodott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország