Norris eleinte nehezen értette meg a McLarenjét

Ugyan Lando Norris kiválóan kezdte meg a második F1-es idényét, hiszen egyből dobogóra tudott állni az Osztrák Nagydíjon, azt azért elmondta, hogy eleinte küszködött az MCL35 megértésével.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Charles Coates / Motorsport Images

Mivel az autók alapja nagyjából ugyanaz marad 2021-re, így Norrisnak megvan az esélye, hogy még többet tudjon tanulni róla, és ezáltal még jobb teljesítmény hozhasson ki belőle. A trükkös autóval, amink volt, még mindig sok munka vár ránk idén, ami az MCL35M-et illeti” – mondta a brit a Motorsport.com-nak.

Szerinte még nem sikerült mindent kihozniuk ebből a modellből. „Az a jó abban, ha valami nem stimmel az autóval, hogy megpróbálhatsz javítani rajta, és valami pozitívvá alakítani a negatívumokat, hogy gyorsabb lehessen. Ez egy jó dolog.”

Még több F1 hír:

„Nem arról van szó, hogy nagyszerű autónk van, amely lassú, és nem tudjuk, hogy mit kezdjünk vele. Egyszerűen csak nagyon nehéz megtalálni és megoldani az apróságokat. A gyárban mindenki gőzerővel dolgozik az autó fejlesztésén.”

Norris azt is tudja, hogy a többieknek is komolyan meg kell küzdeniük minden egyes századmásodpercért is. „Talán ezért voltak a csapatok olyan hasonlóak az utóbbi két-három évben – talán a Ferrarit kivéve.”

„Hiába költesz akármennyi pénzt, nem olyan könnyű a mérnököknek kitalálni az apró részleteket, amelyek millimétereken vagy a sok különböző alkatrész kicsi eltérésein is múlhatnak” – zárta a jövőre már Ricciardo mellett versenyző tehetség.

Vettel 40 felett már nem akar az F1-ben versenyezni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Aston Martin: Ez egy mamut nagyságú feladat!
Következő cikk Verstappen elmondta, min múlhat a Red Bull szezonjának sikeressége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország