Norris elégedett, de javulniuk kell a kemény keveréken

Lando Norris, a McLaren pilótája 4 ponttal a zsebében távozhat Brazíliából. Az eredménnyel elégedett a 20 éves versenyző, a kemény keveréken mutatott tempójukkal azonban nem.

Landor Norris, McLaren

Fotót készítette: Erik Junius

Lando Norris a 10. helyről rajtolva a 8. lett a Brazil Nagydíjon, míg csapattársa, Carlos Sainz harmadik lett. Emellett a McLaren matematikailag is bebiztosította a konstruktőri negyedik helyét.

Elégedett lehetsz az eredménnyel, de milyennek láttad volna a versenyt, ha nem ez lett volna a vége?

„Nos, jobb lett volna, ha kevesebb kört kell teljesítenünk, de néha ez az érzésed egy futam után. De szerintem rengeteg pozitívum volt ezen a hétvégén. Bár szenvedtünk a sebességünkkel, de csak a második etapunkon, a kemény gumival.”

„Valamilyen okból kifolyólag a kemény keveréket nem tudtuk működésre bírni. Folyamatosan blokkoltam a gumit, kipörgött a kerék, borzasztó volt. Ahelyett, hogy támadtam volna, attól a pillanattól kezdve, hogy visszajöttem a pályára, védekeznem kellett.”

Még több F1 hír:

„Ki kell elemeznünk, hogy mi történt. Az utóbbi versenyeken már szembesültünk ilyen problémával, például Carlos tempója sem volt jó Mexikóban a legkeményebb gumin. Szóval tennünk kell valamit ez ügyben, de a verseny eredménye nagyon jó a mi szempontunkból.”

Nagyon izgalmas volt az első kör, Leclerc-rel is harcoltál. Hogyan élted meg ezt a csatát?

„A Ferrari mérföldekkel jobb az egyenesekben. A kanyarokban jól tudtam tartani magam, egymás mellett voltunk, jó munkát végeztem. De ahogy az egyenesbe értünk, a Ferrari rögtön el tudott húzni, és én még csak harcolni sem tudtam…”

„A kocsinknak vannak erős és gyenge pontjai. Az első etapunk szerintem megfelelő volt, jó volt a tempónk, csak nem sikerült megelőznöm az előttem levő Haast. Szóval voltak jó és rossz dolgok egyaránt, de a második etapunk kicsit visszavetett minket, ekkor nem voltunk jó pozícióban.”

„Aztán az utolsó 10 körben rengeteg dolog történt. Csak azt kell kielemeznünk a következő versenyig, hogy miért szenvedünk a kemény keveréken.”

 

Tekintve, hogy nem ez volt a legkönnyebb versenyhétvégétek, elég biztató, hogy te és Carlos ilyen eredménnyel zártatok…

„Igen, erre gondoltunk mi is a verseny előtt. Tudtuk, hogy kemény lesz, hogy ez lesz az egyik legkeményebb verseny, és ez így is lett. De ugyanakkor jól dolgoztunk csapatként. Néhány versenyen könnyebb dolgunk volt stratégiailag…”

„Most nem ez volt a helyzet, de szerintem a csapat jó döntéseket hozott, a kiállásaink is jók voltak, szóval elégedett vagyok. De még mindig vannak dolgok, amiken dolgoznunk kell.” – zárta Norris.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: Sainz nem kap büntetést, már át is vette a trófeát
Következő cikk Hamilton teljes mértékben vállalja a felelősséget a hibájáért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország