Norris: egyes riválisok jobban odafigyelhetnének, mi zajlik körülöttük
Lando Norris szerint néhány Forma–1-es pilóta nem igazán volt tisztában a helyzetével a Mexikói Nagydíj újraindításakor, és ezért „egy komoly balesetet kellett elkerülnie”.
A McLaren versenyzője már a futam első felében is szép felzárkózást mutatott be, és a tizedik helyen állt, amikor érkezett a megszakítás. A második rajtja azonban rosszul sikerült, már az elrugaszkodás sem volt ideális, utána pedig már az 1-es kanyar féktávja előtt bele kellett emelnie a gázba.
Mint az a visszajátszásokból kiderült, ennek az volt az oka, hogy két oldalról szendvicsbe fogták őt, és ha továbbra is padlógázzal halad, akkor vélhetően egy komoly baleset lett volna a belőle. A futamot követően fel is hívta erre a figyelmet.
„Az egészet élveztem, kivéve az újraindítást. Nem tudom, láttátok-e, de vélhetően egy komoly balesetet kellett elkerülnöm. Az emberek úgy vágtak át keresztbe, hogy fel sem merült bennük, hogy három autó lehet egymás mellett. Két igazán nagy ütközést is elkerültem tehát, szóval örülnék, ha néhányan kicsivel jobban odafigyelnének arra, mi zajlik a környezetükben.”
Azt viszont ő is elismerte, hogy azért is került ilyen helyzetbe, mert eleve rosszul rajtolt: „Nem ezért buktam olyan sokat, hanem a gyenge rajtom miatt, de persze ezek miatt még többet vesztettem.” Hiába azonban a visszaesés, Norris utána új fokozatba kapcsolt és sorra vadászta le ellenfeleit.
Szerinte pedig a McLaren tempójánál csak az első két helyezett sebessége volt jobb ezen a futamon. „Már az első körtől kezdve hihetetlen volt a sebességünk. Sokat kellett menedzselni az autót. Amikor először haladtam át a célvonalon, már akkor szóltak, hogy hűtsem a motort. Szóval talán nem voltak tökéletesek a beállítások és nem nyomhattam annyira, mint akartam.”
„A tempónk viszont kiváló volt, főleg a második etapon, hiszen a 14-15. helyről az ötödikre jöttem fel, és Hamiltont és Maxot kivéve mindenkinél gyorsabbak voltunk, ami biztató. Ennél tökéletesebb tehát nem igazán lehetett volna ez a nap” – zárta gondolatát a valóban nagyot versenyző brit.
Norris korábbi márkatársa, Daniel Ricciardo is nagyot ment Mexikóban, és ennek fényében nagy örömmel beszélt az eseményekről.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.