Norris egészen szenzációs előzése a McLarennel a Red Bull ellen Bahreinben

A McLaren brit újonca nem keveset kockáztatott ezzel a manőverrel a kerékvetőn, de végül sikerrel járt.

George Russell, Williams Racing, and Lando Norris, McLaren, in the drivers parade

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris egy igen komoly ajánlólevéllel a neve mellett kerülhetett be a Forma-1-be. Generációja egyik legjobbjáról beszélünk, aki képes lehet azon a szinten versenyezni, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, vagy George Russell.

A fiatalok szép lassan átvehetik az irányítást, és egy nagyon izgalmas, látványos jövő állhat előttünk az F1-ben.

Még több F1 hír:

A McLaren újonca legutóbb Bahreinben vétette észre magát a versenyen, amit a 6.helyen fejezett be, közvetlen a top-csapatok mögött, tehát a lehető legjobb eredményt érte el.

Norris sok dicséretet kapott, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a két Renault kiesett, Sainz a másik McLarennel szerencsétlen volt, a Haas vasárnapra elveszett, míg Gasly továbbra is gyenge a Red Bull volánja mögött.

Lando a futam ideje alatt több előzést is bemutatott. A leglátványosabb a Red Bull (Gasly) ellen volt, amit alább nézhettek meg egy onboard videón keresztül.

Norris Vs.Gasly

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Idén egyes pályákon 50%-kal láthatunk több előzést a Forma-1-ben
Következő cikk Hátsó nézetből, ahogy Vettel ismét eldobja a Ferrarit: a legjobb onboardok Bahreinből!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország