Norris büszke, hogy az őszintesége másokon is segít

Lando Norris arról beszélt, hogy a nyitottsága a mentális egészségről és problémákról, amelyekkel a Forma–1-ben szembesült, másoknak is sokat segített, hogy szembe tudjanak nézni a saját helyzetükkel.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren ifjú tehetsége, aki jelentős rajongótábort alakított ki, mióta 2019-ben megérkezett a sorozatba, sosem titkolta, hogy olykor nagyon meggyűlt a baja az F1-es versenyzői léttel járó komoly nyomással és elvárásokkal.

Karrierje elején például attól félt, hogy ha nem teljesít elég jól, akkor az ülését is elveszítheti, ezzel a gondolattal pedig nehezen tudott megbirkózni. Miután azonban segítséget kért, most már sokkal jobb helyzetben van, és ő maga is igyekszik segíteni azoknak, akik hozzá hasonló problémákkal szembesülnek.

Érzése szerint az, hogy őszinte volt, sok előnnyel járt számára és mások számára is. „Örülök, hogy egyre többen beszélnek erről és jönnek rá, hogy ezzel csak magukon és másokon segítenek. Nem hiszem, hogy lennének negatívumok ezzel kapcsolatban.”

Még több F1 hír:

„Az mindenképpen jó, ha beszélsz róla, ha pedig ezt egy nagyobb közönség előtt teszed meg, akkor az még előnyösebb. Így azok is jól járnak majd, akik szintén küzdenek valamivel.” Norris elmondta, hogy közvetlen visszajelzéseket kapott a rajongóitól az általa követett hozzáállás pozitív hatásairól.

„Boldog és büszke vagyok arra, hogy részese lehetek azon emberek csoportjának, akik elfogadták ezt és szívesen beszélnek is róla. Még mielőtt komolyabban belementem volna, már akkor is voltak rajongók, akik elmondták, hogy milyen sokat segít ez nekik.”

„Aztán rájöttem, hogy komolyabb hatást gyakorolhatok százakra vagy akár ezrekre is. Remek látni, amikor üzeneteket kapok arról, hogy segítettem valakinek, vagy hogy nekem köszönhetően a barátaik vagy a családjuk is jobban érzi magát.”

„Szóval minél többet láttam ezt, annál inkább rájöttem, hogy milyen hatást gyakorolhatok a Forma–1-nek is köszönhetően. Ezért is gondoltam azt, hogy jobb lenne nyilvánosabban megosztani a gondolataimat, hogy a lehető legtöbb emberhez juthasson el az üzenetem” – zárta Norris.

Binotto szerint nem volt helyes döntés a szezonzárón

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull nehezebb bokszkiállásokra számít 2022-ben
Következő cikk Giovinazzi felkészült arra, hogy eleinte szenvedni fog az FE-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország