Norris bízik abban, hogy ismét „szörnyű” lesz a Racing Point

Felemás napon vannak túl a McLaren pilótái, akik különösen az első szabadedzésen tűntek úgy, hogy többet szenvednek az autóval. A második tréningre már kezdték felvenni a ritmust, Lando Norris a nyolcadik, Carlos Sainz pedig a kilencedik helyen zárt végül.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Charles Coates / Motorsport Images

Lando Norris bevallása szerint is egy kifejezetten nehéz napon vannak túl, ami elsősorban a hőmérsékleteknek és a lágyabb gumiknak köszönhetően. Mint ismeretes, a Pirelli a második silverstone-i hétvégére lágyabb szett gumikat hozott, amivel egyelőre a McLaren fiatal brit pilótája finoman szólva sem elégedett.

„Mivel lágyabbak, ezért értelemszerűen gyorsabbak is, viszont a versenytempót elég borzasztó velük. Nem lesz annyira egyszerű dolgunk, mint a múlt hétvégén, ugyanis a gumik kapcsán nehezebb megérteni az autót. Szerintem a tempónk rendben van, a Renaulthoz hasonló csapatoknál gyorsabbak is vagyunk, de szerintem nehéz lesz az időmérő és a verseny is”

Értelemszerűen erre megoldás lehetne, hogy akkor a keményebb keverékeken indulnak, viszont a helyzet sem ilyen egyszerű, ahogy Norris is utalt rá. A fiatal brit elmondása szerint mivel a mai napon négy szett lágy gumit használtak el, ezért nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy tervezték, amit a mai versenymérnöki találkozón értékelniük is kell.

Még több F1 hír:

„A kemény keverékek sokkal jobbnak tűnnek a versenyre, de először fel kell mérnünk, mit akarunk pontosan csinálni, mit akarunk az időmérőre, valamint kitalálni, mások hogyan gondolkodnak. Azért érdekes a helyzet, mert mi nem lassultunk, viszont úgy tűnik, másoknak sikerült előrelépniük, ezért nem lesz egyszerű időmérőnk”, mondta Norris.

Az autóra vonatkozóan nem érez különösebben változást, a beállításokban sem. Elmondása szerint próbálkoztak különböző dolgokkal a szabadedzések során, de a szenvedésük okát főként a lágy gumiknak köszönhetik, de az autó alapja nagyon jó. Norris azt is hozzáteszi, másfajta stratégiát kell majd alkalmazni, mint a múlt hétvégén.

Norris érdekes információt is megosztott a gumik tartósságáról: „ha jól rémlik, az első szett lágy gumimmal körülbelül öt kör után be kellett jönnöm a boxba, annyira hólyagosodott”, mondta a brit, majd kiemelte, hogy ettől függetlenül el kell ismerni, hogy ez a gyorsabb szett, amire szükségük lehet a Q3 miatt.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Meg kell értenünk a gumik működését és be kell kerülnünk a Q3-ba, mert azt látom, hogy a Renault, különösen Ricciardo gyorsult a múlt hétvégéhez képest, olyan kört ment, ami már nálunk magasabb szint, körülbelül az a szint, ahol a Racing Pointnak kellett volna lennie, ha nem végeztek volna ilyen szörnyű munkát az időmérőn, mint múlt héten”.

Norris azt is hozzátette, hogy az említett hibához hasonlóakat kell igazán kiaknázniuk, ha igazán jó teljesítményt akarnak elérni. A Racing Point és a Renault szerint nagyon megnehezítheti a dolgukat, így csak abban tud reménykedni, megismétlik a hibákat, amit a McLaren végül pontra tud váltani.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Binotto elmondta véleményét a Racing Point elleni ítéletről
Következő cikk Videón, ahogyan Vettel alatt megáll a Ferrari, hosszú olajcsíkot húzva

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország