Norris: Azt hittük, a Ferrarik előtt leszünk

A McLaren versenyzője, Lando Norris kissé csalódottan nyilatkozott az Amerikai Nagydíj időmérő edzését követően, az élmezőny után ugyanis a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn. A fiatal brit ennek ellenére várja, hogy vasárnap felvegyék az üldöző szerepét.

Norris: Azt hittük, a Ferrarik előtt leszünk

A McLaren két versenyzővel képviselte magát az Q3-ban, ahol Lando Norris és Daniel Ricciardo végül a 7. és a 8. rajtpozíciót szerezték meg. Valtteri Bottas öt helyes rajtbüntetése miatt mindketten egy helyet előrelépnek majd a rajtrácson.

A wokingiak számára rossz hír, hogy előlük épp bajnoki riválisuk, a Ferrari versenyzői rajtolhatnak majd.

Még több F1 hír:

„Nem vagyok túlzottan elégedett a mai eredménnyel” – ismerte el Lando Norris. „Egyrészt futhattam volna jobb kört, másrészt mindkét Ferrari előttünk végzett.

„Arra számítottunk, hogy meg tudjuk előzni a Ferrarikat. Jobb eredményben bíztunk, de holnap még lesz esélyünk javítani. A Ferrari jókora javuláson ment keresztül péntekről szombatra.”

„Az autónk jól működik, egyszerűen a Ferrari kicsivel gyorsabb volt. Nincs szó négy-öt tizednyi különbségről, a differencia minimális.”

„Szerintem meglesznek az esélyeink, különösen a lágy gumikkal induló Carlosszal szemben. Igaz, a lágy keverék sem olyan rossz, hogy valami hibát követtek volna el a használatával.”

„Az első etap nagyjából feléig valószínűleg előnyt jelent majd számára a lágyabb keverék, valamint a rajtnál is jól jön. Hosszú távon azonban remélhetőleg lelépjük majd őket" - mondta Norris.

A Ferrari időmérős tempója még versenyzőjüket, Charles Leclerc-t is meglepte

megosztás
hozzászólás
Leclerc-t több meglepetés is érte az időmérőn
Előző cikk

Leclerc-t több meglepetés is érte az időmérőn

Következő cikk

Ricciardo már várja a vadász szerepét

Ricciardo már várja a vadász szerepét
Hozzászólások betöltése