Norris az első körről: Igazi káosz volt

Lando Norris ezúttal nem tudott csodát tenni, és a két Ferrari mögött a 8. helyen végzett. A brit szerint nem volt ma több tempó a McLarenben, ami főként Leclerc remek szereplése miatt fájó.

Lando Norris, McLaren, with Fernando Alonso, Alpine F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lando Norris kalandos első körön volt túl az USA Nagydíjon, miután Carlos Sainz Ferrarijával, illetve a csapattársával is nagyot csatázott. A brit végül nem jött ki jól a küzdelmekből, és visszacsúszott a pontszerző helyek hátsó felébe.

„Kész káosz volt” – jellemezte az első kört Lando Norris az USA Nagydíj után. „Úgy értem, meg akartam próbálni az előzést, de nem tudtam, mert túl közel voltunk Charleshoz, és ha túl későn fékeztem volna, akkor Charlesnak ütköztem volna.”

„Azt hittem, hogy helyet adtam Carlosnak, de aztán rám jött, és továbbra is előttem volt, szóval nehéz volt. Ezt követően eléggé tönkretettem a gumijaimat, amikor megpróbáltam nyomni neki, hogy lépést tartsak vele, különösen, mert ő a lágy gumikon volt, szóval igen, ez ártott a versenyemnek, de azért jó móka volt az első kör.

Még több F1 hír:

A fiatal brit szerint ez volt a maximum, amit ma kihozhattak a versenyből. „Igen, azt mondanám. Azt hiszem, a Ferrari ma nyilvánvalóan gyorsabb volt nálunk, talán nem látszik, mert Carlos Daniel mögött ragadt, de ha Carlos megelőzte volna Danielt, akkor ugyanúgy elhúzott volna, mint Charles.

„Szóval igen, egész hétvégén nem volt meg a tempónk a Ferrarihoz képest, tegnap is gyorsabbak voltak nálunk, és ma is gyorsabbak voltak. Szóval igen, kár, de ez van” – tette hozzá Norris, aki a szurkolók elképesztő biztatására is kitért.

„Hihetetlen volt. Úgy értem, nehéz, amikor a versenyzésre koncentrálsz, de a felvezető kör és a mai parádé is, ami korábban volt, szóval elképesztő volt látni, hogy mennyi ember volt ott. Tudjátok, hasonló volt a hangulat, mint Silverstone-ban, hiszen nagyon sokan voltak a lelátókon, és nagyon lelkesek voltak a szurkolók is, szóval igen, nagyon jó volt.”

A Pirelli szerint nem az egykiállásos stratégia lesz a leggyorsabb az F1-es Amerikai Nagydíjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff szerint a Mercedes nem tudta lefedni a Red Bull agresszív taktikáját
Következő cikk Wolff szerint nem lesznek Mercedes- vagy Red Bull-pályák a hajrában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország