Norris: az autó jó volt, én már kevésbé

Lando Norris a második szabadedzést követően beszélt a napjáról, többek között a büntetéséről is, amit teljesen jogosnak tart, valamint arról, hogy hiába volt az autó megint jó alatt, ő maga nem érezte ma valami jól magát.

Lando Norris, McLaren in the press conference

Fotót készítette: FIA

A szerkesztőségben is azt beszéltük, hogy olyan furcsa érzést keltettek a szabadedzések, és hasonlóról számolt be Lando Norris is a Sky Sports stábjának a második szabadedzést követően.

„Rendben volt a nap. Fizikailag szenvedtem valami miatt egész nap, nem tudom, mi volt ez, de sokkal nehezebbé tette a napomat. Nem tudtam annyi kört menni, limitálnom kellett azokat, hogy holnap, és vasárnap biztosan formában legyek.”

A McLaren pilótája a hátát fájlalta az első szabadedzést követően, és a két szabadedzés között azonnal kezelést kapott, és emiatt is futott kevesebb kört.

„Nem volt olyan zökkenőmentes, mint a múlthéten, múltkor picit mindenben jobb voltam, de a szükséges tempónk az megvan. A pálya is más volt egy kicsit, ez is közrejátszott kicsit, de vasárnap mindenképpen másmilyen lesz, attól függetlenül, hogy holnap, vagy vasárnap lesz-e az időmérő, én sem tudom még. Az autó jónak érződik, én magam már kevésbé érzem jól magam.”

Norris beszélt a 3 rajthelyes büntetéséről is, amit azért kapott, mert a sárga zászló alatt előzött a pályán, amikor Nicholas Latifi alatt megállt a Williams.

„Láttam a zászlót, őszintén, az én hibám volt. Gyorskörön voltam, a másik két srác pedig ki vagy levezető körön. Lelassítottam, ahogy kell, de elmentem mellettük. Az én hülye hibám volt” - mondta őszintén Norris.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A McLaren pilótája, aki a 8. helyen zárta a második szabadedzést elmondta, hogy ő személyesen örülne az esőnek, de tudja, hogy a szárazon versenyképesek.

„Jó az autónk, de a Racing Point nagyon gyors volt, rengeteget kihoztak az autójukból, talán az autójuk jobban kezeli ezeket a melegebb körülményeket, mint a miénk. Én nagyon örülnék annak, ha esne.”

„Tudom, hogy ez már alapból izgalmassá, és szórakoztatóvá tenné (az időmérőt), és én is szeretek az esőben vezetni, de tudom, hogy a szárazon vagyunk relatíve versenyképesek” – zárta Norris.

A Renault pilótájának, Daniel Ricciardonak nem volt szerencséje ma, és egy csúnya becsapódást követően egyenesen az orvosi szobába vitték, de a Renault tájékoztatása szerint jól van az ausztrál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen: Sokkal jobb péntekünk volt, mint előző héten
Következő cikk Wolff: Egyelőre sötétben tapogatózunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország