Norris annyira élvezi az F1-et, hogy minden más fájdalom és gyötrelem számára

Lando Norris végtelenül őszinte szavakat fogalmazott meg, ami rávilágít arra is, hogy a Forma-1 milyen mentális kihívásokat nyújt egy fiatal versenyző számára, aki a pályán kívül nehezen tudja magát jól érezni.

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34

Jerry Andre / Motorsport Images

A McLaren brit versenyzője tavaly mutatkozhatott be a Forma-1-ben, ami nem ment könnyen számára, hiszen az időközben a Ferrarihoz szerződött Carlos Sainz Jr. stabilabb, jobb teljesítményt nyújtott.

Még több F1 hír:

Lando Norris emiatt elkezdett kételkedni magában, és nagyon nehéz időszakot élt meg. Ebből nem sokat láthattunk, de most őszintén beszélt erről. Ritkán olvasni ennyire őszinte szavakat, amik mögött erős frusztrációk állhattak.

„Sokat küzdöttem a szezon elején azzal, hogy mekkora nyomást gyakoroltam magamra, és milyen dolgokat kellett volna teljesítenem. Nem hittem magamban, hogy alapvetően elég jó munkát fogok végezni, és nem tudtam, hogy mit fogok tenni, ha nem mennek jól a dolgaim.”

„Szóval nagyon sokat szenvedtem a szezon elején ezekkel a dolgokkal, nem tudtam pontosan, hogy mi ez pontosan. Összetett volt, így mentálisan küszködtem.” - folytatta Norris, aki a szezon során is beszélt hasonlóról.

„Olyan dolgokkal küzdök, amiken nehéz javítani. A lehetőség adott, és Carlos sokkal többet hoz ki az autóból, mint én, szóval a tempó ott van az autóban, de én egyszerűen nem végzek nagyon jó munkát.” - vette brutálisan őszintére a mondandóját akkor a McLaren újonca.

Ez is jól mutatja mindazt, hogy a Forma-1 mennyire más, mely alapvetően hatalmas nyomást képes helyezni az olyan nagy tehetségekre is, mint Norris, aki remek eredményeket ért el a kisebb szériákban, és volt ideje felkészülni a királykategóriára, köszönhetően a tesztjeinek a McLarennel.

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Norris összetett karakter, aki korábban elismerte, hogy szeret egyedül lenni, nem bírja a tömegeket, és azt sem, ha valakivel kötelező módon beszélgetnie kell egy vacsoránál. Egyszerűen kicsit magának is való.

„Imádok a pályán lenni, és mindent, ami ehhez köthető, de amikor távol vagyok ettől, akkor néha nem tudom, hogy mit csináljak. Mivel annyira élvezem a Forma-1-et, számomra minden más csak fájdalom és gyötrelem, ami nyilvánvalóan önzőek hangzik, és minden, ami ehhez hasonló.” - idézte az F1.com

„Utálom az edzések ezen oldalát. Utálom az egészet. Szóval csak arra törekszem, hogy a lehető legszórakoztatóbbá és élvezetesebbé tegyük mindezt a pályától távol, hogy alapvetően jobb helyre kerüljek odabent.”

„Az új helyemre kerülve kicsit jobban próbálom mindezt strukturálni, minden nap terveket készíteni... Alapvetően egyszerűbbé tenni mindezt, mindent, majd hozzáadni a dolgokat, hogy minden jobban működjön.”

Norris azonban készen áll a 2020-as szezonra. „Igen, 100%-ban. Most sokkal jobban érzem magam, mert nyugodtabb vagyok. Tudom, hogy mit várnak el tőlem az emberek, és tudom, hogy mit kell tennem, és mit érhetek el. Ez mindent sokkal élvezetesebbé tesz, mint tavaly ilyenkor.”

„Amíg el nem jutsz a Forma-1-ig, mindig csak azt látod a srácokon, akik a magasabb kategóriában nyernek, hogy soha nem fogod legyőzni őket, de amikor fellépsz közéjük, és elkezded legyőzni őket, rájössz, hogy mindez lehetséges. Azt gondolom, el kell hinned, hogy képes vagy legyőzni az embereket, majd hozzászoksz ehhez.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff távozhat a csapatfőnöki posztról, a Daimler átrendezheti az F1-es programját
Következő cikk Nem valószínű, hogy sokan visszaváltanák az F1-es jegyüket a 2020-as Holland GP törlése miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország