Norris: a szezonom első fele „majdnem tökéletes” volt

Lando Norris úgy véli, 2021-es idényének első 11 futama „majdnem tökéletes” volt, és örömét igazából csak a magyarországi „frusztráló” kiesése rontotta el némileg.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A fiatal brit jelenleg harmadik helyen tanyázik a világbajnoki pontversenyben, amikor a mezőny megérkezik a most hétvégi Belga Nagydíjra. Norris máris több egységet szerzett idén, mint tavaly összesen, ráadásul háromszor állt dobogón, és csak egyetlen egyszer, még Spanyolországban végzett a legjobb ötön kívül, ha a kiesését nem számítjuk.

A Hungaroringen viszont nem nyílt lehetősége gyarapítani ponttermését, miután Valtteri Bottas már az 1-es kanyarban kigolyózta őt, és autója annyira megsérült, hogy már nem tudta folytatni a küzdelmeket.

Még több F1 hír:

Norris elmondta, hogy beletelt neki „néhány órába”, mire túltette magát a baleseten, de ez is része az F1-es tanulásnak, hogy el tudjon vonatkoztatni az olyan esetektől, amelyek nem az ő hibájából következtek be.

„Ez az egyik dolog, amit megtanultam a Forma–1-ben. Vannak helyzetek, amikor rajtad múlik, máskor viszont semmit sem tehetsz, és csak ártatlan elszenvedője vagy valaminek. Azért is volt idegesítő, mert sok olyan pilóta szerzett pontot, akiket meg akartunk előzni. A harmadik vagy negyedik helyen voltam akkor, és remek eredményt érhettünk volna el.”

„Lényegében majdnem tökéletes volt a szezonom első fele, viszont úgy ért véget, ahogy. Már továbbléptem. Nem tehettem semmit, nem változtathattam volna semmin. Megtettem, amit lehetett. Jó volt az időmérőm, és jól is rajtoltam. Egyszerűen nem úgy ért véget, ahogy akartuk, utána azonban jött a teszt, és a pihenő is jó volt. Most tehát újra megpróbáljuk.”

 

Miután a McLarennek nem sikerült a pontszerzés hazánkban, most már egyenlően állnak a Ferrarival a konstruktőriben, így minden futamnak komoly jelentősége lesz. Norris elmondta, hogy ugyan idén már többször is ki tudták használni a Mercedes és a Red Bull hibáit, de a mögöttük lévő istállók általi nyomás egyre csak nőni fog.

„Olykor sikerül rengeteg pontot szereznünk, mert ki tudjuk használni, ha a Red Bull és a Mercedes autóinál valami balul sül el. Ugyanakkor mögöttünk is sok a gyors csapat, a Ferrari is egy közülük, de ott van az AlphaTauri is.”

„Az Alpine tavaly remekül ment, szóval ők is erősödhetnek még. Majd meglátjuk. Az időjárás nagy szerepet játszhat itt Spában. Remélhetőleg így lesz. Szeretném, ha jönne egy kis eső, hogy némi izgalmat csempésszen az eseményekbe. Fontos lenne felvenni újra a pontszerző ritmust” – zárta gondolatát a mclarenes.

Vettel elfogadta kizárását, de...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Ezért volt nehezebb dolgom Verstappen ellen, mint Vettel ellen!
Következő cikk Verstappen szerint nincsenek rendjén a jelenlegi motorszabályok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország