Norris a Red Bull színeiben nyeri meg a bajnokságot 2024-ben?

Hamarosan folytatódik a Forma-1 2021-es szezonja, ugyanakkor a népszerű újságíró és kommentátor Will Buxton fél szemmel már 2024-re tekint, és megosztott az olvasóival egy meglehetősen merész jóslatot.

Lando Norris, McLaren, on the pit wall

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Will Buxton a Forma-1 hasábjain fejtegette a legőrültebb előrejelzéseit a következő öt évről a száguldó cirkuszban, a célkeresztbe pedig a Red Bull alakulata került, ahol arra számít, hogy a pilótafelállásban jelentős változások mennek végbe.

„A szezon végén a Red Bull megszerzi azt az embert, akit már 2021 kezdete óta figyel, hogy aztán sokkolja a száguldó cirkuszt a bejelentéssel, miszerint elcsalták Lando Norrist a McLarentől. Szemet gyönyörködtető fizetésért cserébe, a szerződésszegési záradékot aktiválva, azonnal a csapathoz kerül.”

„Habár (a Red Bull) 2. helyen végez a 2023-as konstruktőri bajnokságban, Verstappen ennek ellenére megszerzi a pilóták koronáját. 2024-ben Norris lesz az, aki megszerzi a bajnoki elsőséget, ezzel pedig a Red Bull egymás után megszerzi a csapatnak a győzelmet.”

Még több F1 hír:

Will Buxton jóslata a valóságtól meglehetősen elrugaszkodott, ugyanakkor Lando Norris remek teljesítményét elnézve nem lenne meglepő, ha a Red Bull – és főként Helmut Marko – gondolna egy merészet, majd leszerződtetné a fiatal britet.

Mint ismert, Norris és Verstappen remekül kijön egymással, gyakran megmérettetik magukat a virtuális valóságban, ahol nem egyszer csapattársakként szerepelnek, így ez a forgatókönyv talán mégsem annyira meseszerű, mint ahogy első hallásra tűnik.

Newey: A télen elvégzett munka meghozta a gyümölcsét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Alonso a valaha volt legnagyszerűbb pilóták közé tartozik!
Következő cikk Alonsót arról faggatták, kire tenné a pénzét a bajnoki küzdelemben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország