Norris a Q1-ben búcsúzott: Az egész hétvégén lassúak voltunk...
Lando Norris szerint hiába ért el egészen korrekt eredményt Oscar Piastri a harmadik szabadedzésen, az egész hétvége során lassú volt a tempójuk, így az időmérő edzés a valódi erejüket tükrözi.
Korábban több szakértő, illetve volt Forma-1-es pilóta kiemelte, hogy két csapat nyújt konstans teljesítményt a mezőnyben, és a Red Bull mellett a McLarent említették példaként, minek után a wokingiak az elmúlt futamokon végig ott voltak a bikások sarkában.
A Las Vegas-i Nagydíj ezeket a kijelentéseket némileg más kontextusba helyezi, hiszen a McLaren a legutóbbi versenyeken elért dobogói után ismét a mezőny végén találta magát, minek után Piastri és Norris is kiesett a Q1-ben. A fiatal brit szerint egész hétvégén nem ment nekik.
„Nem volt nagyszerű, mert kiestem” – vonta le a végső következtetést az időmérő edzésen mutatott teljesítményét illetően Norris az F1 TV-nek nyilatkozva. „Az autó tempója megmutatta, hol állunk, és hogy őszinte legyek egész hétvégén itt álltunk.”
„Messze voltunk az ideális tempótól, de azt hiszem, őszintén szólva számítottunk rá. Szóval kemény hétvége volt, az autó nem teljesített” – folytatta némileg tanácstalanul az elmúlt futamokon remeklő brit.
A McLarennek egyetlen szerencséje van, mégpedig az, hogy Strollt a büntetés miatt hátrébb rangsorolták, míg Alonso a Q3-ban csupán a tizedik helyet szerezte meg, így nem valószínű, hogy az Aston Martinnal szemben ápolt pontelőnyük jelentősen csökkeni fog.
„Azt hiszem, ez csalódást okoz, de ugyanakkor már az első néhány körünk óta tudtuk, hogy nem vagyunk igazán gyorsak. Bizonyos értelemben azt mondanám, hogy jó dolog, hogy ez egy kicsit a realitás talaján tartott minket.”
A Ferrari eközben továbbra is azon sopánkodik, hogy brutális összegbe került nekik a kilazult csatornafedél okozta kár, és nem érzik igazságosnak a kialakult helyzetet, amit el kell szenvedniük…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.