Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Norris a pénteki nap után: „Ennél sokkal nagyobb előnyben reménykedtem”

Lando Norris érthető módon pozitívan értékelte a Szingapúri Nagydíj pénteki napját, miután az első helyen zárta azt. Eddig a Ferrari tűnik a nagy ellenfélnek, és a brit saját elmondása szerint megnyugtatóbb előnyt szeretett volna magának Charles Leclerc-rel szemben.

Lando Norris, McLaren MCL38

Az első edzést Leclerc nyerte, a másodikon azonban fordított volt a sorrend, hiszen ott már Norris bizonyult jobbnak, méghozzá csekély, 58 ezredes előnnyel. Egyelőre ez a hétvége egy újabb Ferrari-McLaren csatának ígérkezik, hiszen egyelőre a Red Bull és a Mercedes is jócskán le van tőlük maradva.

Amikor arról kérdezték, milyennek érezte az autót, Norris így felelt: „A tempó jó. Jónak érzem, erős kört futottam. Szerintem azt csináljuk, amit vártunk, hiszen ott vagyunk elöl a Ferrarival együtt. A köröm tényleg remek volt, Charles viszont csak 58 ezreddel van mögöttem. Ennél sokkal nagyobb előnyben reménykedtem, ha őszinte akarok lenni, vagyis ők is gyorsak. Egyelőre azonban jól állnak a dolgok.”

 

Norris azt is elmondta, hogy igazából már az első gyorskörtől kezdve jól érzi magát az autóban. „Igen, ez volt az első megjegyzésem a csapat felé. Azonnal komfortos voltam. Ebben egyébként is elég jók szoktunk lenni. Az egyik erősségünk az, hogy csak megérkezünk és rögtön jól teljesítünk, de aztán sokszor nem fejlődünk annyit, mint mások. Majd látjuk, szoros lesz, de egyelőre rendben vagyunk.”

„Igazából nem sok minden van, amin változtatni lehet, szóval inkább tökéletesíteni kell a dolgokat, ki kell simítani pár redőt, és mindent kicsivel gyorsabbá tenni. Ennyit tehetünk.” Norris és Leclerc egyébként kiemelkedtek a mezőnyből pénteken, hiszen a harmadik helyen záró Carlos Sainz hátránya már fél másodpercnél is nagyobb volt.

Amikor arról kérdezték, ez meglepte-e őt, a kétszeres futamgyőztes megjegyezte, hogy Leclerc mindig jól megy az olyan pályákon, mint Szingapúr. „Charles nagyon erős a városi pályákon. Ezt láttuk Bakuban, láttuk Monacóban. Gondolom ő is elégedett volt a körével. Ha mégsem, akkor aggódom a holnap miatt!”

„Én a magam részéről tényleg szép kört futottam, nem maradt benne sok. Általában viszont azt preferálom, hogy az elején ne legyek olyan jó, hogy aztán szombatra mindig maradjon egy kis extra. A hétvége mindenesetre jól indult, szóval ha ezt fent tudjuk tartani, akkor elégedett leszek.”

Norris eközben persze a világbajnoki címre is figyelnie kell, és saját elmondása szerint azt inkább Max Verstappen veszítheti el, nem pedig ő nyerheti meg.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull pilótáit is "meglepte", milyen gyengék Szingapúrban
Következő cikk Verstappen pár szóval véleményezte büntetését, majd szimplán elsétált

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország