Norris a nagyok bajszát is megráncigálná a mostani időmérőn

A McLaren versenyzője, Lando Norris a legutóbbi hétvégén ismét erős teljesítményt tudott nyújtani, hiszen az időmérőn a negyedik lett, ami Valtteri Bottas büntetése miatt a harmadik pozíciót érte, a versenyt pedig ötödikként zárta. A brit azonban most még magasabbra törne.

Norris a nagyok bajszát is megráncigálná a mostani időmérőn

A Red Bull Ring ráadásul látszólag nagyon fekszik neki, hiszen legjobb időmérős eredményeit és élete első dobogóját is ezen a helyszínen tudta megszerezni. Most abban reménykedik, hogy akár még többet is kihozhat a második osztrák hétvégéjéből.

„Ez a pálya nyilván kedvezett nekünk, mióta itt versenyzem. Most is valami hasonlóan jó helyezést szeretnénk elérni. Remélhetőleg még jobban is sikerülhet bizonyos szempontból, mint legutóbb.”

Még több F1 hír:

„Az időmérőn talán még egy picivel többet is ki tudunk majd hozni az autóból, emellett a gumik is eltérőek lesznek. A futamot tekintve viszont nem tudom, mivel remélhetnénk többet. Talán egy kicsivel könnyebb versenyt, mint amilyenünk múlt héten volt” – mondta Norris, akinek nehéz dolga lesz, ha előrébb akar végezni az ötödik helynél.

A Red Bull és a Mercedes autói ugyanis normál körülmények között elérhetetlennek tűnnek. A Stájer Nagydíjon pont Norrisig bezárólag mindenkit leköröztek Verstappenék, ez pedig mutatja, hogy még mindig milyen jelentős a középmezőny lemaradása.

A háromszoros dobogós is csak abban tud reménykedni, hogy valami történik elöl, mert az utat nyithat számukra is. „Igen, a többiek annyival előttünk vannak, hogy nem igazán reménykedhetünk jobb eredményben, kivéve akkor, ha valamilyen akció van az elejében vagy jön a biztonsági autó.”

Mazepin a nehezebb autója miatt marad el ennyivel Schumachertől?

megosztás
hozzászólás
Nagy mérföldkőhöz érkezik Perez most vasárnap
Előző cikk

Nagy mérföldkőhöz érkezik Perez most vasárnap

Következő cikk

Vettel szerint inkább a véletlen műve, hogy korábbi csapatától igazoltak új szakembereket

Vettel szerint inkább a véletlen műve, hogy korábbi csapatától igazoltak új szakembereket
Hozzászólások betöltése