Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Norris: A McLaren nem a "tökéletes autót" keresi

Lando Norris szerint a McLaren ide Forma-1-es fejlesztéseivel nem „a tökéletes autót hajkurássza”, rámutatva, hogy továbbra is ugyanazok a dolgok hátráltatják őt, mint az előző években.

Lando Norris, McLaren, 2nd position, in Parc Ferme

A McLaren az évet lemaradással kezdte, az MCL60 fejlesztési céljait ugyanis nem érték el. A szezonjukat azonban merőben átalakította az Osztrák Nagydíjtól kezdve hozott fejlesztési sorozat. Norris az átalakított autóval Nagy-Britanniában és Magyarországon is dobogóra tudott állni, míg Szingapúrban újabb alkatrészek segítették hozzá a következő második helyéhez.

A brit szerint a McLaren legújabb módosításai, amivel az autó lassú kanyarokban mutatott teljesítményét akarták javítani, pontosan azt hozta, amit vártak tőle: „Azt tette, amit tennie kellett. Már az első szabadedzéstől minden nagyjából működött, mint Ausztriában, amikor mindent feltettünk.”

„Azt tette, amit vártunk, úgy működött, ahogy vártunk és gyakorlatilag az első köröktől jól működött. Ez nagyon pozitív szerintem. Voltak apró állítgatások, de tényleg apró volt mind. Ettől eltekintve nagyon jó jel, hogy amint feltesszük az autóra, remekül megy, mindig biztató ez a jövőre nézve.”

Norris azonnal megkapta az új elemeket Szingapúrban, csapattársa, Oscar Piastri azonban csak ezen a hétvégén versenyezhet majd a csomaggal. Mivel Monzában ült utoljára a régi beállítású autóval, Norris elismerte, hogy nem volt könnyű észrevenni a két teljesen különböző pálya között az eltéréseket:

„Ez egy teljesen más pálya, kicsit nehéz volt rámutatni, hogy pontosan hol jobb. A padlógáz kicsit könnyebben ment és ilyen dolgok voltak. Nehéz, amikor nem egymás után mennek a dolgok, de összességében ugyanúgy kell vezetni, szóval a határt még mindig megtalálod.”

„Ugyanazokra a dolgokra panaszkodsz végig, de közben valószínűleg mégis gyorsabb vagy kicsivel a panaszkodás közben. Jó előrelépés volt ez, ami biztató mostanra és a szezon hátralévő részére, ez mind pozitívum.”

Norris elismerte, hogy a legújabb fejlesztések még mindig nem javítottak a korábban általa emlegetett kellemetlenségekkel a McLaren autójában, hozzátéve, hogy a csapat elsősorban a teljesítmény növelésével van elfoglalva:

„Nem hiszem, hogy van tökéletes autó. Mármint, Max is megmutatta, milyen komolyan szenvedtek a hétvégén, a legtöbb sorozatban megnyert verseny után. Emlékszem, hogy pár éve a Mercedes is uralta a mezőnyt, de itt nem tudták rendesen megmelegíteni a gumit. Talán Szingapúr a fal minden csapatnak, aki túl jó.”

„Egy ponton azonban mindenki meg fogja találni a határait, akárhol is legyenek azok. Mindig panaszkodni fogunk mindenre. Nem hiszem, hogy a tökéletes autót hajkurásszuk, csak egy olyat, ami elég jó ahhoz, hogy tartsuk a lépést az előttünk levőkkel. A fő dolog, hogy vannak olyan jellemzői az autónak, amit már öt éve ismerek és amik egy kicsit mindig korlátoznak.”

A McLarennél mindeközben arról beszéltek, hogy még a felét se érték el az MCL60-nal, amit eredetileg terveztek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hova tűnt a Mercedes a Szingapúri Nagydíj díjátadójáról?
Következő cikk Milyen időjárás várható a 2023-as Japán Nagydíjon?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország