Norris: A McLaren jobban hallgat rám

Lando Norris úgy érzi, hogy sikerült „tiszteletet” kiharcolnia a Forma-1-ben eltöltött első éve után, és ez ahhoz vezetett, hogy a McLaren is jobban hallgat és támaszkodik a visszajelzéseire.

Norris: A McLaren jobban hallgat rám

Norris a 11. helyen zárt a 2019-es egyéni bajnokságban, ő, és csapattársa, Carlos Sainz a konstruktőri táblán a 4. helyig repítették a McLarent, ami a brit csapat legjobb helyezése, 2012 óta.

A 20 éves pilóta a Forma-1 meghatározó arcává vált az elmúlt hetekben az E-sport versenyek elszaporodásával, a fiatal pilóta már korábban is streamelt, de az F1 leállásával igazi népszerűségre tett szert.

Az Autosport/Motorsport.com arról kérdezte, jól érzi-e magát az F1 és a McLaren arcaként, amire Norris azt válaszolta: „Gondolom igen, egy kicsit, de még mindig a vezetésben vagyok a legjobb, bármi más előtt.”

„Azonban ezzel egy időben, mert már teljesítettem egy évet, sikerült egy kis tiszteletet szereznem, és az emberek jobban hallgatnak rám. Nem gondolom, hogy veteránnak számítanék, de jobban bízok önmagamban."

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

„Az, hogy már a második évemre készülök, ráadásul a McLarennel, azt jelenti, hogy nem csak beugrottam egy évre, hanem tényleg professzionális munkát végeztem, ezért is tisztelhetnek egy kicsit jobban.”

„Az emberek hallgatni fognak rád, és egy idő után egyfajta szóvivővé válsz, és az emberek rád fognak támaszkodni, hallgatni fognak rád, és a szavaid szerint fognak cselekedni. Elég király dolog.”

„Ugyanakkor, mondjuk azt, hogy te vezeted az autó fejlesztését, a mérnököket, az aerodinamikai részlegen dolgozókat, és mondjuk egy adott irányba szeretnéd fejleszteni az autót, akkor a tetteidnek és szavaidnak következménye lehet, ami lehet pozitív és negatív is.”

Még több F1 hír:

„Nekem is pontosabban kell megfogalmaznom azt, amit mondok, és nem csak, mint újonc, hogy mindenre igent mondok, és mindenkivel egyetértek.” Norris szerint „sokkal jobban éreztem magam a második szezon előtt, tudván, melyik területeken kell dolgoznom” – ami segített az azóta elhalasztott szezonra való felkészülésében.

„Ez lehetővé tette, hogy jobb stratégiám legyen, jobban tudjak koncentrálni a tesztek alatt, és tudtam, min kell dolgoznom. Sokkal könnyebb volt így célokat meghatározni. Mentálisan sokkal jobban éreztem magam a teszteken és Ausztráliába is úgy érkeztem.”

„Csak arra kell koncentrálnom, hogy ezt folytassam, akkor, amikor végre újra elkezdünk versenyezni.”


Silverstone után Bahreinben is megnézhetjük, hogy milyen lenne egy kör visszafelé, ami teljesen más kihívásokat tartogathatna a versenyzőknek és a mezőnynek egyaránt.

megosztás
hozzászólás
Az összeomlás közelébe kerülhetnek az F1-es csapatok Bottas korábbi szponzora szerint
Előző cikk

Az összeomlás közelébe kerülhetnek az F1-es csapatok Bottas korábbi szponzora szerint

Következő cikk

Barrichello szemtanúja volt annak, amikor Senna megütötte Irvine-t

Barrichello szemtanúja volt annak, amikor Senna megütötte Irvine-t
Hozzászólások betöltése