Forma-1 Holland Nagydíj

Norris: A kör első fele csodálatos volt, a második fele borzalmas

Lando Norrist ismét Max Verstappen gátolta meg abban, hogy pole pozíciót szerezzen, ami a fiatal brit elmondása szerint frusztráló, ugyanakkor az eredménynek így is örül.

Lando Norris, McLaren MCL60

Ismét kedvező körülmények várták a McLaren-pilótákat Hollandiában, hiszen a megszokottnál hidegebb hőmérséklet mellett, nedves aszfalton kezdődött el az időmérő edzés, amelyet Lando Norris végül a második helyen zárt.

„Jó eredmény, boldog vagyok” – kezdte az értékelését Lando Norris. „A második hely az egy nagyon jó eredmény, főleg ilyen körülmények között. Mindig bízom benne egy kicsit, hogy Max hibázik, ez picit frusztráló, de ennek ellenére boldog vagyok, a csapat jó munkát végzett a kaotikus időmérőn, és megvan a második hely, ami remek eredmény.”

A fiatal brit pilóta az utolsók között ment ki a második mért körére, ami tekintve a korábbi piros zászlókat, kockázatos manőver volt a McLarentől, ám végül ez kifizetődött Norrisnak. A brit ugyanakkor kiemelte, hogy az első remek szektora után elveszítette az esélyét a pole-ra.

„Az időmérő mindig stresszes, függetlenül a körülményektől, de ilyenkor persze még nehezebbek. A kör első fele fantasztikus volt, de a második része a legrosszabb, amit valaha futottam. Ugyanakkor nagyon élveztem ezeket a körülményeket, az autó ilyenkor mindig jól teljesít, szóval elfogadom ezt az eredményt.”

A vizes körülmények között elkezdődő, majd száraz pályán befejeződő időmérő edzés összefoglalóját ezen a linken érhetitek el, amelyet Verstappen nyert meg többek között a remeklő Albon előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két baleset a Q3-ban, Verstappen Norris előtt a holland időmérőn!
Következő cikk Verstappen: nagyon élvezetes volt az utolsó kör!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország