Norris: a Katari Nagydíj egyszerűen „túl veszélyes” volt
Lando Norris amondó, hogy a vasárnapi katari viadal „túl veszélyes” volt az F1-es pilóták számára, mivel a nagy hőség és páratartalom, a G-erők és a futam jellege nagyon éreztették a hatásukat.
Ugyan a futam közvetítéséből alapvetően csak Logan Sargeant egészségügyi problémáira derült fény, közel sem ő volt az egyetlen, aki komolyan megszenvedett azzal, hogy befejezze a viadalt. Esteban Ocon például a sisakjába hányt, Lance Stroll a parc ferméből rögtön az orvosokhoz ment, és állítólag többen el is ájultak a leintést követően.
A helyzetet alapvetően viszont nem csak a nagy katari meleg idézte elő, hiszen hasonló időjárás mellett több másik helyszínen is mentek már. A legfőbb tényező most inkább az volt, hogy a Pirelli gumigondjai és a kötelező kiállások miatt a pilótáknak folyamatosan nyomniuk kellett a nagy sebességű kanyarokkal teli helyszínen, ezzel pedig már az emberi tűrőképesség határait feszegették.
A Motorsport.com arról kérdezte Norrist, hogy az F1 ezúttal túllépte-e a határt azon a téren, hogy mi elvárható a versenyzőktől: „Szerintem ma megtaláltuk a határokat, csak kár, hogy ily módon került erre sor. Sosem jó helyzet, amikor néhányan az orvosi központban végzik vagy elájulnak. Szóval ez már elég veszélyes szituáció volt.”
„És erre nem lehet azt mondani, hogy a versenyzők eddzenek többet vagy ilyesmi. Be vagyunk zárva egy autóba, amely rendkívüli módon felmelegszik egy komoly fizikai kihívást jelentő futamon. És ez frusztráló. Gondolom a TV-n keresztül nem tűnik annyira vészesnek, de világos, hogy amikor többen is feladják vagy nagyon rossz állapotban vannak, akkor az már túl sok, túl veszélyes.”
„Tudom, hogy jövőre később rendezik ezt a futamot, amikor már jóval hűvösebb lesz, de ettől még át kell ezt gondolni, és biztos vagyok abban, hogy beszélni fogunk erről, mert ennek alapból nem kellett volna megtörténnie” – mondta a harmadik helyen záró Norris.
A futamot megnyerő Max Verstappen, akinek talán könnyebb dolga volt, mivel az élen tiszta levegőben mehetett, szintén felhívta a figyelmet, hogy a problémák nem azért jöttek elő, mert a pilóták nem elég fittek – minden a körülmények összességén múlt.
„Amikor előzetesen láttam az időjárásjelentést, nem igazán vártam a futamot. Túlságosan meleg van, és ahogy Lando is mondta, ennek semmi köze az edzéshez vagy ilyesmikhez. Sokan azok közül, akiknek most gondjai voltak, elképesztően fittek, talán még nálam is fittebbek, de tulajdonképpen egész nap egy szaunában sétálgatsz. Este pedig a páratartalom szökik fel.”
Verstappen szerint azonban nem csak ezt a témát kell körüljárniuk, hiszen a kerékvetők okozta gumigondok sem festettek jó képet az F1-ről.
Fernando Alonsónak eközben az ülése forrósodott fel futam közben, így neki is komoly kihívás volt célba érnie.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.