Norris: a hetedik hely nem hangzik jól, de ebben most ennyi volt

Lando Norris Oroszországban még majdnem a futam hőse volt, két héttel később azonban ismét egy hetedik helyre futotta neki, ezúttal azonban teljesen más körülmények között.

Norris: a hetedik hely nem hangzik jól, de ebben most ennyi volt

Akárcsak mindenki más, ő is a gumik életben tartására fókuszált a vasárnapi viadal legnagyobb részében, és mindezt nem csinálta rosszul, de az autója egyszerűen most nem volt elég gyors egy kiemelkedő eredményhez.

„Igazán trükkös futam volt, mivel az időjárás nehézzé tett mindent. Mennyire lehet nyomni a gumikkal, mikor nem érdemes, mikor álljunk ki? Az egész folyamatosan változott, az intermediate-ből pedig idővel slickek lettek.”

„Ez egy ideig működik is, amíg a pálya még száradóban van, de ha már túlságosan is lekopott, akkor mégsem működik már úgy a még mindig nedves aszfalton, a slickre váltás pedig nem volt opció, ahogyan azt Sebastian Vettel esetében is megfigyelhettük” – magyarázta Norris, miért volt nehéz dolga a pilótáknak vasárnap.

Még több F1 hír:

„Igazán nehéz volt, könnyű volt hibázni, letérni a pályáról, megforogni és hasonlók… A hetedik hely nem hangzik valami jól, de most ez volt tőlünk a maximum.” Norris egyébként azt is bevallotta, hogy a verseny kezdetén még talán kicsit félt is, mert túl sok vízpermetet vertek fel az autók, és emiatt nem lehetett látni szinte semmit.

„A rajtrácsra vezető körökön már semmit sem láttam. Igazából még féltem is kicsit, mert annyira rossz volt, ez pedig az első körben sem csökkent. Utána viszont sikerült különbséget kialakítanom, majd kontrollálni tudtam az eseményeket. Ez szerintem azért is volt, mert a víz nagyon megállt az aszfalt felületén.”

„Nem akart száradni, így mindig volt némi nedvesség rajta, nem folyt bele a repedésekbe.” A brit végül nem sokkal Pierre Gasly és Lewis Hamilton mögött ért célba, de érzése szerint nem volt valós esélye az előzésre.

„Az utolsó körökben kicsivel közelebb kerültem az előttem lévőkhöz, de amikor nagyjából azonos tempóval mentek, akkor nagyon nehézzé válik az előzés. Amikor Pierre mögé értem, sokkal gyorsabb voltam, de aztán jött a piszkos levegő, és emiatt nem tapadtak már úgy a gumik, így csak szenvedés lett a vége. Megpróbáltuk, de a hetedik hely volt most a maximum.”

Marko sem tudja hová tenni a Mercedes fölényét az egyenesekben

megosztás
hozzászólás
Ferrari: Binotto Mexikóban és Brazíliában sem lesz ott
Előző cikk

Ferrari: Binotto Mexikóban és Brazíliában sem lesz ott

Következő cikk

Horner megerősítette, hogy nem terveznek újabb motorcserét Verstappennél

Horner megerősítette, hogy nem terveznek újabb motorcserét Verstappennél
Hozzászólások betöltése