Norris a bokszban ragadt a McLaren technikai problémája miatt

Úgy tűnik, hogy Lando Norrisnak mostanában nincs szerencséje a technikával, hiszen az Olasz Nagydíj pénteki napján is gondjai akadtak a McLarennel, amivel sok időt veszített a bokszban.

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Lando Norris sorsa már rég megpecsételődött a motorcserével a szombati időmérőt tekintve, de a brit ettől független minél több kört szeretett volna kint a lenni a pályán Monzában a szabadedzéseken. Erre azonban nem volt túl sok lehetősége, köszönhetően a technikai problémájának, ami miatt délután nagyon sokat parkolt a bokszban.

Még több F1 hír:

„Sajnos a mai nap nem volt az igazi, mivel eleinte csupán 1 kört tettünk meg, utána pedig olajszivárgásunk volt. Emiatt szerelésre volt szükségünk, ami által pedig az edzés legnagyobb részét a bokszban töltöttük. 10-15 perc volt hátra, amikor újra sikerült kihajtanunk a bokszból és futottam pár kört, de nyilvánvalóan ez nem az, amit ma akartam. Ez még mindig messze nem annyi kör, mint amennyit akartam.”

„Nyilvánvaló, hogy eddig ez a felkészülés a futamra nem volt ideális, miközben az időmérős szimulációk szinte teljesen kimaradtak. Néhány gyors ellenőrzést azonban sikerült elvégeznünk, de az eső sem segített. Egyszerűen nem tudtunk ideális munkát végezni és ez nem a legjobb módja annak, hogy megkezdjük a hétvégét. Reméljük, hogy holnap már egy tisztább nap vár ránk.”

„Mint mondtam, az edzés legnagyobb részében csak figyeltem, addig vizes körülmények között nehéz megmondani, hogy hol állunk, mert közben folyamatosan száradt a pálya és minden egyes alkalommal, amikor elmentél egy újabb körre, gyorsabb lettél. Szóval ez a második és harmadik hely nem volt reális. Amit azonban Carlostól láttam szárazon, az meglehetősen jónak tűnt.”

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotó készítője: Sam Bloxham / LAT Images

„A péntek általában kicsit erősebb nekünk, de fontos, hogy a hétvégén is ott legyen a tempó. Bízok benne, hogy ezúttal a szombat is rendben lesz. Még egyeztetnem kell a többiekkel, akárcsak a csapattársammal, hogy mi a helyzet, de Carlos oldaláról valóban jónak tűnt a dolog. Átnézem az adatokat, mindkét autó esetében, aztán majd holnap meglátjuk.”

„A holnapi nap számomra nem arról fog szólni, hogy a lehető legjobb helyért harcoljak, mivel ott a motorbüntetésem. Csak abban bízhatok, hogy sikerül az autót jól beállítanunk a futamra, és vasárnap a lehető leghamarabb felzárkózom. A Q1-et valószínűleg még meg fogom csinálni, utána pedig segíthetek Carlosnak a szélárnyékkal, ha szüksége lesz rá. Ettől több azonban valószínűleg nem lesz a napban számomra.”

„Nem tudom, hogy a többiek hol állnak hozzám képest, akik büntetést kaptak, mert nem ismerem a szabályokat, de arra fogok koncentrálni, hogy a lehető legjobban érezzem magam az autóban szombaton, mert ha így lesz, akkor egy jó vasárnapom lehet.”


Középpontban a Forma-1 jövő évi naptárja, mely soha ezelőtt nem volt ilyen hosszú, benne a 22 futammal. Később még több lehet.



Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas szerint a helyzet nem olyan rossz, mint Spában
Következő cikk Hamilton a Mercedes versenytempójában bízik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország