Norris a bajnoki ponttáblázat 3. helyén áll – Seidl szerint a brit magasabb fokozatra kapcsolt

Andreas Seidl úgy gondolja, hogy még nagyon korai összehasonlítani Lewis Hamilton, Max Verstappen és Lando Norris teljesítményét. A McLaren csapatvezetője szerint a két fiatal eredményei meg sem közelítik azt, amit a brit rekorder a pályafutása alatt elért.

Norris a bajnoki ponttáblázat 3. helyén áll – Seidl szerint a brit magasabb fokozatra kapcsolt

Lando Norris jelenleg kiemelkedő teljesítményt nyújt a Forma-1-ben, a fiatal brit mind a három futamon hiba nélkül vezetett, ráadásul az erős eredményeinek köszönhetően a bajnoki ponttáblázat 3. helyét foglalja el közvetlenül a Mercedes-pilóta Valtteri Bottas előtt.

Norris teljesítményének fényét az is emeli, hogy a nála jóval tapasztaltabb Daniel Ricciardo is jelentősen elmarad tőle, sokan pedig már most úgy gondolják, hogy a fiatal britet Verstappenhez és Hamiltonhoz lehet mérni.

Még több F1 hír:

„Még nem lehet őket Hamiltonhoz hasonlítani” – jelentette ki Seidl határozottan az RTL kérdésére, majd Norrisra is kitért. „Nagyon jó látni, ahogyan érvényesült a 2021-es év első három versenyén. Magasabb fokozatba kapcsolt a korábbi évekhez képest.”

Arra azonban kevés esély mutatkozik, hogy Norris harcban legyen a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, hiszen a Mercedes és a Red Bull a riválisak előtt járnak, ugyanakkor a dobogó reális célkitűzés lehet a fiatal tehetségnek.

A Mercedes bevonásával próbál nyomást helyezni az FIA-ra az Aston…

megosztás
hozzászólás
Alonso: Imolában alulteljesítettem, de így is csak 2 tized volt a hátrányom Oconhoz képest
Előző cikk

Alonso: Imolában alulteljesítettem, de így is csak 2 tized volt a hátrányom Oconhoz képest

Következő cikk

A Red Bull további öt Mercedes-mérnökkel erősít az erőforrások fejlesztéséhez

A Red Bull további öt Mercedes-mérnökkel erősít az erőforrások fejlesztéséhez
Hozzászólások betöltése