Norris: a 2022-es autók vezetése nem lesz olyan élvezetes

Lando Norris már rendelkezik némi tapasztalattal a 2022-es autók vezethetőségével kapcsolatban, legalábbis a szimulátorban töltött idő alapján. A McLaren versenyzője szerint ami a vezetés élvezetét jelenti, a jövő évi autók visszalépést jelentenek majd a jelenlegiekhez képest.

Norris: a 2022-es autók vezetése nem lesz olyan élvezetes

A 2022-es autókra vonatkozó szabályokat a döntéshozók úgy alkották meg, hogy a szívóhatás jelenségét kiaknázva a versenyzők közelebbről tudják majd követni egymást, ezáltal pedig több kerék a kerék elleni küzdelmet vívhassanak majd.

Ennek azonban ára van: az autók jóval kevesebb leszorítóerővel rendelkeznek majd, ami a 2022-es új gumikkal kombinálva az eddigitől eltérő élményt jelent majd a vezethetőség terén – legalábbis erre a következtetésre jutott Lando Norris a McLaren szimulátorában.

Még több F1 hír:

„Nagyon más vezetni ezeket az autókat, sok szempontból nem olyan élvezetes, mint a jelenlegieket” – mondta Norris az Autosportnak gokart csapata, a LN Racing Kart alapító ünnepségén.

„Remélhetőleg azonban ezzel minden csapat így van. Egyelőre nincs értelme azon gondolkozni, jónak vagy rossznak tűnik-e. Csak arra kell figyelnünk, hogy minél jobb munkát végezzünk, és a szezon előtti tesztekre már egy jó autóval érkezzünk.”

A Brit Nagydíj hétvégéjén a Liberty által rendezett médiaesemény során már kaptunk némi ízelítőt abból, hogy festenek majd a jövő évi autók. Norris elmondta, hogy a McLaren még nem kezdte el legyártani a 2022-es autóját, továbbra is csak a tervezési fázisban vannak, és mivel sok új dologra jönnek rá, gyakran módosítanak az addigi elképzeléseken.

„Eddig egyedül azt az autót láttam, amit Silverstone-ban kiállítottak. A gyárunkban lévőt még nem nevezném autónak, csak egy rajz és néhány papír. Szerintem még várnunk kell néhány hónapot, vagy a következő év elejét, mire elkészül.”

„Jó néhány tervrajzot láttunk már a jövő évi autó kapcsán, de valami hétről hétre változik. Rengeteg apró részlet van, és ahogy egyre több lesz, úgy növekszik egyre gyorsabban a módosítások száma is” – nyilatkozta a világbajnoki tabella 4. helyezettje.

Hill szerint Norris Szocsiban bebizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik

megosztás
hozzászólás
Perez ígéri, hogy „megfordítja” gyengécske idei szezonját

Előző cikk

Perez ígéri, hogy „megfordítja” gyengécske idei szezonját

Következő cikk

Az F1 jelentősen növelheti a sprintversenyek számát 2022-ben

Az F1 jelentősen növelheti a sprintversenyek számát 2022-ben
Hozzászólások betöltése