Norris 3. lett a péntek délutáni szabadedzésen, de vannak problémák...

Bár Lando Norris, a McLaren fiatalja össze tudott hozni egy harmadik helyet az Olasz Nagydíj második szabadedzésén, egy motorhiba hátráltatta a tesztelésben, így nem elégedett a mai nappal.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Amennyiben a második szabadedzés végeredményére tekintünk, akkor azt is mondhatnánk, hogy Lando Norris nagyszerű etapot teljesített, hisz a két Mercedes mögött, még ha le is maradva jócskán, de sikerült megszereznie a harmadik helyet.

Azonban amennyiben a „Körök” oszlopra tekintünk, már jóval árnyaltabb a képlet, hiszen míg a legtöbb pilóta versenyszimulációt is tudott futni, így kb. 30 kör szerepel a nevük mellett, Norris csak 19-et teljesített. El is mondta a Skynak, hogy egy motorprobléma miatt volt ez:

Még több F1 hír:

„Kis, vagy nagy baj… Szerintem elég nagy baj volt vele, nem mentem végül túl sok kört, megtankolva egyáltalán semmit, ötöt sikerült összehozni az edzés végén, de az üresebb tankkal volt. Nehéz volt, mert mindenki más meg volt tankolva és itt nagyon nagy a tempókülönbség a könnyebb és a nehezebb autók között.”

„Nem volt jó gyakorlás, Monzában kell az önbizalom, főleg a féktávokon, mert az ember nagyon hamar elveszíti a leszorítóerőt, kell, hogy beleszokjak. Nem tudtam annyi kört teljesíteni, amennyit szerettem volna, nem túl magabiztosan vágok neki a holnapra. Mindent a harmadik edzésen kell bepótolnom, sok benzinnel is és kevéssel is. Nem jó, de nem is tragikus.”

A versenyzőket már pénteken figyelmeztetni kellett Michael Masi versenyigazgatónak, hogy ne menjenek túl lassan a pályán, Norris volt az egyik, aki délelőtt komolyan panaszkodott emiatt, és nem gondolja, hogy holnap túl nagy változás lesz ebben:

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Szerintem az időmérő olyan lesz, mint tavaly volt, nagyon sokan nem akarnak majd elől lenne, érdekes lesz, szerintem izgalmas is. Ugyanaz lesz, mint tavaly, már a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is lehetett látni, hasonló történet lesz.”

„Nehéz lesz megtalálni a megfelelő helyet, mert mindenkinek kell a szélárnyék, az sokat segít itt, de túl közel sem akarsz lenni a másikhoz, nem akarod, hogy alulkormányzott legyen az autó a középső szektorban. Nem egyszerű ez, főleg nem az idei autókban, rosszabb, mint tavaly volt, kíváncsi leszek, mi lesz belőle.”

A 2. szabadedzés történéseit itt lehet elolvasni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen közel sem volt elégedett a pénteki napjával
Következő cikk Bottas: a Mercedes pénteki előnye „kissé meglepő”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország