Norris: 2022 még túl korai lesz a McLarennek

A világbajnokság 4. helyén álló Lando Norris szerint a McLarennél néhány tényező még hiányzik ahhoz, hogy 2022-ben harcban legyenek a világbajnoki címért. A brit azt is elmondta, mikorra kell odaérniük a mezőny elejére.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

A 2021-es Olasz Nagydíjon a McLaren közel kilenc év után szerzett futamgyőzelmet, Daniel Ricciardo és Lando Norris révén ráadásul mindjárt kettős győzelmet ünnepelhettek.

Bár a csapat látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, Norris szerint ahhoz még nem elég jó a csomagjuk, hogy a teljes szezonon keresztül felvegyék a versenyt a Mercedesszel és a Red Bull-lal. 

Még több F1 hír:

„Nem tudom, mikor kapjuk meg az esélyt” – mondta Norris a Motorsport.com-nak csapata világbajnoki esélyeiről.

„Más csapatokkal ellentétben nekünk még nincs meg mindenünk ahhoz, hogy a világbajnoki címért küzdjünk. Továbbra is szükségünk van például egy ütőképes szélcsatornára, emiatt a Mercedes és a Red Bull még előttünk jár. 2023-ban és 2024-ben jobbak lesznek az esélyeink.”

Norris szerint bár a McLaren erőforrások terén még hátrányban van, a kulcsemberek már a megfelelő pozíciókban ülnek – gondol itt például csapatfőnökére, Andreas Seidlre.

„Andreas minden területen segítséget nyújt. Nem csak odafigyel a csapatra, hanem minket, versenyzőket is igyekszik segíteni. Tudja, hogy minden csapattagra szükség van a közös cél eléréséhez.”

Norris számára jó hír helyett, hogy az általa emlegetett szélcsatornára a csapat vezérigazgatója, Zak Brown szerint már nem kell sokat várni.

„2024-re technológiai értelemben is be tudjuk majd hozni a lemaradásunkat az élcsapatokkal szemben. Onnantól kezdve nem lesz több kifogás” – tette hozzá Norris.

Piastri a várható F2-es cím ellenére is az F1-en kívül gondolkozik

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Amikor Michael Schumacher bemutatta Mattia Binottót a „világnak” (videó)
Következő cikk Fernando Alonso: Csak ez a két pilóta hoz ki többet az autójából, csak ők tudják a különbséget jelenteni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország