Norbert Vettel elmondta, mit tanult meg először Sebastian az autóversenyzésben
A visszavonuló négyszeres világbajnok édesapja a száguldó cirkusz hivatalos honlapjának nyilatkozva idézte fel fia Forma-1-es pályafutása néhány pillanatát, valamint azt is elmondta, szerinte nehéz lesz számára alkalmazkodni a civil élethez.
Sebastian Vettel tizenhat szezon után távozik a Forma-1-ből, ahol rendkívüli sikereket ért el: négy világbajnoki címe mellett 53 futamgyőzelmet és 57 pole pozíciót zsebelt be, de a mai napig ő a sportág legfiatalabb versenyzője, akinek sikerült világbajnoki címet szereznie.
A német pilóta hosszú utat járt be, hiszen már gyerekkorában az autóversenyzésnek élt, édesapja pedig most felidézte Vettel korai éveit.
„Kicsi volt még, ezért a pedálokhoz kötöttem egy kis toldalékot, hogy elérje a gázt és a féket. Az ülést is ki kellett párnáznunk, mivel túl nagy volt neki.“
„Kijelöltünk egy pályát egy hajtűkanyarral a munkahelyem közelében. A pálya szélén, a hajtűkanyar előtt álltam, hogy kijelöljem, hol kell fékeznie. Ez volt az első dolog, amit megtanult - a fékezési pontok“ - árulta el Norbert Vettel.
„Sebastian imádott esőben vezetni. Megkértem, hogy jöjjön be ebédelni és hagyja, hogy a nővére vezesse addig a gokartot, de nem akart kiszállni az autóból, csak újra és újra próbálkozott, tanulni akart. Lenyűgözte a dolog“ - tette hozzá a négyszeres világbajnok édesapja.
Vettel a 2007-es Amerikai Nagydíjon mutatkozott be a száguldó cirkuszban, amikor a balesetet szenvedő Robert Kubica helyére kellett beugrania. Norbert Vettel jól emlékszik arra a napra és elárulta, fia késő este hívta fel őt és megkérdezte tőle, el tud-e utazni Indianapolisba.
„Azt mondtam, rendben van és elkezdtem repülőjegyet kutatni. Reggel hatkor indultam és Amszterdamba repültem, onnan Detroitba, aztán Indianapolisba. Késő este értem oda. Kész őrület volt, de sikerült“ - emlékezett vissza.
„Amikor láttam őt felvenni az overallját és beülni a pilótafülkébe, ideges voltam. Mindig ideges vagyok, amikor autóba ül, legyen szó tesztről, edzésről, kvalifikációról vagy versenyről.“
„Ha nem vagyok a helyszínen, akkor is figyelemmel kísérek minden edzést. Vagy a tévében nézem, vagy a rádióban hallgatom, ha egyik sincs a közelemben, akkor a live timingot követem és minden egyes kört megnézek, amit Sebastian tesz. Mindig izgulok érte, de jövőre már nem leszek ideges“ - tette hozzá az idősebb Vettel.
Verstappen: a második számú pilóták nem élhetnek álomvilágban
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.