Norbert Haug: Tragédia, ami Németországban az F1-gyel történik
Norbert Haug, aki egykor a Mercedes motorsport-programját igazgatta, döbbenetének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Németországban a Forma-1 népszerűsége soha nem látott mélységekbe zuhant.
Michael Schumacher visszavonulása óta a Forma-1 népszerűsége fokozatosan veszített Németországban, és bár Sebastian Vettel sikereivel egy időre gátat lehetett szabni a nézettség csökkenésének, ma már ismét drámai a helyzet.
Mint ismert, utoljára 2020-ban rendeztek futamot Németországban, a Nürburgring adott otthon F1-es futamnak, ám azóta nem tért vissza a száguldó cirkusz Michael Schumacher egykori fenségterületére.
Azzal, hogy Mick Schumacher elveszítette a Haas ülését, a kilátások még rosszabbak lettek, igaz, a németet legalább egy német pótol, hiszen Nico Hülkenberg visszatér a Forma-1-be. Norbert Haug, aki korábban a Mercedes motorsport-programját igazgatta, úgy véli, hogy drámai a helyzet, és ezt pontos számokkal is alátámasztotta.
„1994 és 2016 között sorozatban világbajnokokat neveltünk ki (Schumacher, Vettel, Rosberg). A kilencvenes évek végén és a kétezres években évente két Forma-1-es futam volt Németországban, teltházas lelátók és több mint 100 ezer néző előtt minden alkalommal: a nagydíjaknak 12 millió nézője volt, az RTL-en ma 3 millió.”
„A Forma-1-es helyzet Németországban olyan tragédiába torkollt, ami miatt minden motorsport-rajongó csak szégyent érezhet” – folytatta Haug az Rnd-nek. „Németországban már régóta nem rendeztek nagydíjat. Nem is lehetett volna rosszabb és kevésbé ambiciózus stratégiánk.”
A futamok rendezésében ugyan nem remekelnek Németországban, ugyanakkor a Mercedes sikereire büszkék lehetnek, hiszen a német gyártó hosszú éveken keresztül uralta a Forma-1-et. Az már más kérdés, hogy ez láthatóan nem tett jót a népszerűségnek.
Coronel: „Norris Verstappen mellett? Nem, Max mellett vége a karrierednek”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.