Nincs mese: Brazíliában a Red Bull is megkapja az új generátort

A Renault nem vár tovább, és utolsóként a Red Bull autóiba is beépíti a legújabb generációs generátorokat. Remi Taffin elmondta, itt az ideje annak, ha a csapat az eszére hallgat.

Fotó: Red Bull Racing
A Red Bull Racing utolsóként tartott ki a Renault régi generátorai mellett, míg a többi csapat, melyek szintén a francia cég erőforrásait használják, már az új verziót kapták meg az autókba Austinban. A cég már korábban figyelmeztette a címvédő csapatot, hogy Amerikában át kell állniuk, mert az alkatrészek túl lesznek az ideális futásteljesítményen.  A Renault részlegvezetője elmondta, hogy Brazíliában már nem engednek a csapatnak:
 
„Ez nagyon egyszerű. Az új specifikációra váltunk. Átmentek a teszten, és kiállták a próbát”- mondta Taffin az Autosportnak.
 
A Renault szakembere a következőkkel magyarázta azt, hogy ellentétben a többi csapattal, a Red Bull miért maradt a régi verziónál:
 
„Ők is emberek, és egy bizonyos ponton nekik is vannak érzéseik”- mondta a francia, aki egy hasonlattal állt elő: egy vásárlónak két termék közül kell választania, és az egyik mellett észérvek vannak, míg szíve szerint a másikat választaná. A Red Bull eddig a régi verzióval ment, mert azzal érezték magukat biztonságban.
 
Taffin szerint annak bizakodással kell eltöltenie a Red Bullt, hogy a többi csapat sikeresen használta az új specifikációt Austinban:
 
„Ezen a vasárnapon kerültek először bevetésre, de a teszteken ugyanúgy 2000 kilométert tettünk meg a pályán és a próbapadon is. Tehát nem fogunk tovább próbálkozni ezekkel az alkatrészekkel, hanem beépítjük őket az autóba.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING