Nincs hely Vettel számára az Aston Martinnál 2021-re

A Racing Point csapatfőnöke megerősítette, Sergio Pérez mellett Lance Stroll is érvényes szerződéssel rendelkezik a következő szezonra, így még egy olyan világbajnoknak sem tudnának helyet adni, mint Sebastian Vettelnek.

Nincs hely Vettel számára az Aston Martinnál 2021-re

Sebastian Vettel lehetőségei erősen korlátozottá váltak a Forma-1-ben, hiába négyszeres világbajnok és a Ferrari versenyzője. A német az év végén elhagyja az olaszokat, miután nem hosszabbít velük szerződést.

Még több F1 hír:

A hivatalos tájékoztatás szerint közös megegyezés született erről. A The Race szombaton arról számolt be, hogy a Ferrari valójában egy ajánlatot sem adott Vettelnek, és nem voltak komoly tárgyalások közöttük a folytatásról.

A McLarennél tagadták, hogy lett volna ajánlatuk Vettel részére. A vezetőség egyértelművé tette, hogy még csak megbeszéléseik sem voltak a világbajnokkal, aki a hírek szerint a Mercedes ülését nézte ki magának 2021-re.

Toto Wolf,f a Mercedes csapatának első embere azt mondta, George Russell mellett Vettel is opció számukra, de még nem döntöttek a jövő évi párosukról. Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak sincs szerződése 2021-re.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Racing Point jövőre már Aston Martinként folytatja tovább, és a projekt egyik alappillére lehetne Vettel. Ugyanakkor Otmar Szafnauer, a csapat főnöke az olasz Formula Passion hasábjain a Radio-Canada kérdésre megerősítette, nem tudnának ülést adni a németnek.

„Vettel egy nagyszerű versenyző, megérdemli, hogy a Forma-1-ben maradjon, és barátként tekintek rá. Régóta ismerem őt, és láttam, ahogy olyan nagy eredményeket ér el, mint például a 2008-as monzai győzelme a Toro Rossóval.” - idézte a Formula Passion a szakembert, hozzátéve, hogy a csapat a jelenlegi pilótáiknak akarja megadni a lehetőséget, és mindenki tudja, hogy Péreznek 2022-ig aláírt szerződése van, míg Stroll oldalán ez 2021-et jelent.

„Igaz, hogy vannak olyan versenyzők, akik nagy értékkel bírnak a piacon. Sőt, világbajnokokról is beszélhetünk, ami érdekesnek tűnik, de arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobbat adjuk meg a versenyezőinknek, és ha ez sikerül, akkor ők is versenyeket nyerhetnek, és talán világbajnokká válhatnak.”

A Renault opció lehetne Vettelnek, de erősen valószínűtlen, hogy a franciákhoz szerződne, ahol Fernando Alonso lehet a befutó, aki közel állhat ahhoz, hogy aláírjon. Az ezzel kapcsolatos bejelentés még várathat magára, miután as spanyol jelenleg az Indy 500-ra koncentrál.

megosztás
hozzászólás
Ilyen lett Leclerc új szimulátora: így ralizik az F1-es sztárpilóta (videó)

Előző cikk

Ilyen lett Leclerc új szimulátora: így ralizik az F1-es sztárpilóta (videó)

Következő cikk

Schumacher hatalmas manővere Alonso ellen, majd jött a büntetés (videó)

Schumacher hatalmas manővere Alonso ellen, majd jött a büntetés (videó)
Hozzászólások betöltése