Forma-1 Abu-Dzabi szezon utáni teszt

Nincs baja a távozó AlphaTauri-vezérnek az évi 24 versennyel: "Csak a lusták égnek ki..."

Az AlphaTauri leköszönő csapatfőnöke, Franz Tost pályafutása legintenzívebb szezonján van túl, már ami azt illeti, hogy huszonkét futamon kellett jelen lennie. Csak nevetni tud azokon, akik a túl sok verseny miatt panaszkodnak.

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri

A 2024-es naptár a 24 versennyel a legzsúfoltabbnak ígérkezik valaha. Számos csapat és pilóta kifejezte már, mennyire megterhelő lesz ez, az Abu-Dzabi Nagydíj után az AlphaTauritól és így a Forma-1-től is távozó Franz Tost azonban nem tartozik közéjük, sőt.

A 67 éves szakember a GP Racing magazinnak adott interjújában „egy viccnek” nevezte, hogy egyesek szerint túl sok a verseny. Rámutat például arra, hogy a szerelőknek este kilencre vagy tízre már a hotelben kell lenniük, nem úgy, mint amikor ő kezdte a pályafutását az F1-ben:

„A régi időkben a BMW-vel minden nap ki kellett cserélni a motort. Pénteken jött a pénteki motor, aztán az időmérős, majd a versenyre való. Sosem értünk vissza a hotelbe hajnali 1-2 előtt. Az volt a normális. Reggel hatkor, hétkor pedig már keltünk is és mentünk a pályára. Senki sem panaszkodott.”

Tost szerint annak idején senki sem égett ki: „Az emberek azt sem tudták, hogy mi az. Az igazi emberek ma sem tudják, hogy mi az. Csak a lusták égnek ki. Az igazi emberek, akik szeretnek dolgozni, nem.”

A 23-24 versenynél többet egy évben így sem vállalna be, ugyanis látta, hogy csapata egyes tagjai néha három-négy hétre is el kellett utaznia otthonról: „Nekem ez egyáltalán nem probléma, de mások is vannak a csapatban.”

„A szerelőknek vannak szabadnapjaik minden versenyhétvége után, de a mérnököknek nincs annyi szabadideje. Visszaérnek a verseny után, mindent kielemeznek és aztán készülnek a következő versenyre. Ha pedig családjuk van otthon, az megint más történet.”

Mindeközben Lewis Hamilton elfogadhatatlannak nevezte az FIA által a héten Toto és Susie Wolff ellen indult, majd gyorsan le is zárt vizsgálatot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Volt olyan pilóta, aki 4 millió dollár feletti költségeket hozott össze – íme, az F1-es pilóták javítási költség-rangsora!
Következő cikk Lewis Hamilton a Red Bullról beszélt, miután átvette a díjat az FIA-gálán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország