BRÉKING

Niki Lauda: Abszolút nem fair Vettel kiakadása a Pirellire!

A korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok, Niki Lauda egyáltalán nem ért egyet Sebastian Vettel kritikájával: „Ha az én versenyzőm így beszólna egy partnernek, akkor biztos leszidnám!”

A Belga Nagydíj után Sebastian Vettel egyértelműen a Pirellit hibáztatta azért, hogy elvesztette a harmadik helyét. A négyszeres bajnoknak az utolsó előtti körben kellett kiállnia a jobb hátsó durrdefektje miatt: „A gumik pocsékak. Az nem lehet, hogy ez már évek óta így megy. Nem tudom, mire várunk.”

A 28 éves versenyző az RTL előtt még hozzátette: „Világos, hogy az abroncsok felrobbantak, de a az előttem lévő két autón is hasonlóan hosszú ideig voltak fent, ha jól láttam. Ezek után egyszer valaki nekivágódik a falnak, majd mindenki azt mondja: Oh, mi lett volna ha…”

A következő verseny a Forma-1-es naptár leggyorsabb helyszínén, Monzában lesz. „Úgy hiszem, hogy erről beszélnünk kell, hiszen ez a probléma kétszer is előjött a hétvégén.”

A Mercedes tanácsadója, Niki Laude ezt teljesen másként látja. „Az egész dolog relatíve egyszerű: a Ferrari és Sebastian azt gondolták, hogy egy kiállással megcsinálják. Nem tudom, hogy hányszor próbálták meg kivitelezni a valóságban, de végül ez nem működött a futamon. Kiszámolták, és sajnos nem jött be.”

//

Hamilton: egy versenyző sosem kételkedik a saját képességeiben! fotó:dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, August 23, 2015

„A Pirelli minden csapatnak elmondta, hogy a kis alkatrészek, amik a pályán hevernek, mindenkinek gondot okozhatnak. Ez volt az a verseny, ahol a gumik a legnagyobb terhelésnek voltak kitéve. A Pirelli mindent jól csinált, ha pedig valaki mindent kockáztat, akkor ilyen megtörténhet. Amikor már csak egy vagy két kör van hátra, akkor természetes, hogy az ember megpróbálja, de most nem tartott ki.” - tette hozzá Lauda a Speedweek előtt.

Az korábbi bajnok ezek után Vettelre is tett pár megjegyzést: „Abszolút unfairnek találom, hogy azt mondta, ez a Pirelli hibája. Mindenki más két kiállással ment, és semmi sem történt. Ha a Ferrari vele egy másik utat választott, akkor úgy tűnik ez nem működött az abroncsokkal. Ha a mi versenyzőink ilyen módon kritizálnák a Pirellit, akkor leszidnám őket! Mert annyira igyekeznek, hogy jó munkát végezzenek, és ez mindenki más esetében sikerült is. Ha ilyenkor egy partnert is magaddal rántasz, az egyszerűen nincs rendjén.”

„A Pirelli a mi gumipartnerünk, ez nem kérdés. Bernie-nek kell kiválasztania, hogy kivel kell együtt élnünk. Az egyértelmű, ha a Pirelli hibázik, ezért is nem gondolom helyesnek, hogy ezért így meghurcolják őket. Ez a személyes véleményem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull-Renault: Egyik szemünk sír, a másik nevet - összességében nem rossz ez Spában!
Következő cikk Grosjean: amint gyermeked születik, nem magad miatt csinálod a dolgokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország