Különleges esemény

Nico Rosberg F1-es világbajnok Mercedesével döntöttek rekordot Amerikában

A német gyártó F1-es autója ezúttal Amerikában döntött rekordot, ráadásul egy igen komoly konstrukcióval.

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 W07

Nico Rosberg, Mercedes AMG F1 W07

Sutton Images

A Mercedes 2014 óta egyszerűen verhetetlen a Forma-1-ben. A Ferrari mellett a Red Bull Racing sem tud mit kezdeni ezzel a dominanciával, és az idei év egyértelműen az újabb címvédést vetíti előre. Legalábbis eddig, hiszen az összes futamon Lewis Hamilton, vagy Valtteri Bottas volt a befutó. Legutóbb Monacóban volt az első olyan verseny, amikor a Mercedes nem kettősgyőzelemmel a neve mellett húzta be a futamot.

A világbajnok csapat az aktuális nagydíj, Kanada előtt a Sonoma Raceway versenypályán járt Amerikában egy rekorddöntés miatt. Az autó a Mercedes F1 W07 Hybrid volt, ami a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb versenygépe, mely a 21 versenyből 19-et megnyert. Emellett 33 dobogós helyezést, 20 rajtelsőséget és 9 leggyorsabb kört is szerzett Hamilton, valamint Nico Rosberg vezetésével, aki abban az évben, 2016-ban világbajnok lett.

Az autóval most a korábbi F1-es pilóta, Esteban Gutierrez gurulhatott pályára Amerikában. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a Mercedes egészen brutális konstrukciójával körrekordot fusson a mexikói versenyző, aki több másodperccel volt gyorsabb a korábbi időnél. Az új rekord: 1:15:430

Videón a Mercedes szimulátoros pilótájának csapatása

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Newey a versenyzőkkel való bánásmód miatt hagyta ott a Williams-t
Következő cikk Dominál a Mercedes, gödörben a Renault és az Alfa – a konstruktőri pontverseny állása Kanada előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország