Forma-1 Olasz Nagydíj

Nico Rosberg: „Ezért volt csalódott Lewis Hamilton az időmérő után!”

Lewis Hamilton korábbi csapattársa, Nico Rosberg elemezte a hétszeres világbajnok kvalifikációját, rámutatva, hogy szerinte miért volt nagyon csalódott a brit.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Lewis Hamilton már a Q2-ben sem volt messze attól, hogy kiessen, de végül az utolsó körével sikerült biztosítania a helyét a Q3-ban. Az időmérő utolsó szakaszában aztán a nyolcadik helyet szerezte meg, míg a Mercedes másik versenyzője, George Russell a negyedik lett.

Hamilton időmérőjéről a korábbi csapattársa, Nico Rosberg mondta el a véleményét, aki szerint a hétszeres világbajnok azért volt nagyon csalódott, mert még mindig utál kikapni a csapattársától:

Még több F1 hír:

„Egy kicsit furcsa volt, hogy Lewis a Q2-től kezdve szenvedett, mert a Q1-ben még jól ment a kemény gumikon. Kihívást jelentő ez a formátum, mert előbb a kemény, aztán a közepes, aztán a lágy gumit kell használnod, ilyenkor pedig a kocsi egyensúlya félremehet.”

„És ha nem tökéletes az egyensúly, az rengeteg veszteséget jelenthet a köridőben, és valamilyen oknál fogva Lewisnak nem ment ma. Mindenkivel megesnek az ilyen napok.”

„Látni is lehet rajta, hogy nagyon csalódott, még mindig utál a csapattársa mögött végezni” – mondta a Sky Sportsnak 2016 világbajnoka.

Max Verstappen pedig reagált Hamilton nyilatkozatára: úgy gondolja, irigy lehet rá a hétszeres világbajnok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lance Stroll a 20. helye után: „Ez volt az eddigi legrosszabb időmérőnk!”
Következő cikk Wolff: Hamilton akár csapatvezető is lehet a Mercedesnél...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország