Nico Rosberg, alias „Britney”

Aki megnézte az F1 Grill the Grid sorozatának legutóbbi epizódját, az láthatta és hallhatta, amikor Max Verstappen Nico Rosberget egy pillanatra Britney-nek hívta. Most elmondjuk, honnan érkezett ez a vicces becenév.

Nico Rosberg, alias „Britney”

Az évadzáró részben minden jelenlegi pilótának meg kellett neveznie az F1 eddigi összes világbajnokát a megfelelő sorrendben. 2020-tól haladtak visszafelé, és amikor Verstappen a 2016-os bajnokhoz, vagyis Rosberghez ért, „véletlenül” kicsúszott a száján, hogy „Britney, öhm, vagyis Nico”.

Mint az kiderült, ez egy régi vicc F1-es körökben, amely még egészen Rosberg első szezonjáig, 2006-ig nyúlik vissza. A németnek akkor ugyanis még hosszabb, szőke haja volt, ez pedig megihlette akkori márkatársát, Mark Webbert, aki „Britney-nek” kezdte őt hívni, amikor a mérnökeivel beszélt.

Még több F1 hír:

Ez a név nyilván a popsztárra, Britney Spearsre utal, akinek szintén hosszú szőke haja van, így minimális hasonlóságot fel lehet fedezni a két személy között. Mindez azonban publikussá vált a 2006-os idényzárón, Brazíliában, amikor a páros ütközött.

Mindkettejüknek megsérült a Williamse, és igyekeztek a másik előtt visszatérni a bokszba, hogy az ő autóját javíthassák meg hamarabb, de Rosberg végül a falban kötött ki. „Britney a falban” – informálta csapatát Webber.

Ez a becenév, vagy inkább gúnynév aztán nem igazán terjedt el, de Rosberg tavaly ismét szembesülhetett vele, amikor az abu dhabi szezonzáróra menet valaki egy képet rakott az útlevelébe Britney Spearsről. Vajon ki lehetett az? A német nem tudta megmondani...

A Netflix dokusorozata is segített Oconnak a 2019-es kihagyáskor

megosztás
hozzászólás
Vandoorne: „A lehető legrosszabbkor voltam a McLarennél”
Előző cikk

Vandoorne: „A lehető legrosszabbkor voltam a McLarennél”

Következő cikk

A Red Bullnak Monzában kéne vállalnia a hátrasorolásos büntetést

A Red Bullnak Monzában kéne vállalnia a hátrasorolásos büntetést
Hozzászólások betöltése