Nézd újra a Ferrari egészen látványos F1-es bemutatóját: videó

A Scuderia Ferrari kitett magáért, és egy nagyon látványos bemutató keretében mutatta be az idei évre tervezett versenygépét, mely az SF1000 nevet kapta, amit Sebastian Vettel és Charles Leclerc fog vezetni.

Ferrari SF1000

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrarinál minden adott lehet ahhoz, hogy a csapat 2007 után újra egyéni címet ünnepeljen, és ezzel együtt a konstruktőri trófeát is megszerezzék, amire szintén régóta fenik a fogukat. Hosszú ez a szünet számukra...

Még több F1 hír:

Az olaszok azonban soha nem adják fel, és ez a rajongókra is értendő, akik évről évre lelkesebbek, és őszintén hisznek abban, hogy a csapat újra ott lehet a világ tetején. Legutóbb ez Kimi Räikönen vezetésével sikerült.

Felipe Massa 2007-ben még csak asszisztált, majd 2008-ban átvette az irányítást, és nagyon kevésen múlott az, hogy nem lett új brazil világbajnoka az F1-nek. Nagyon nagy nevekhez csatlakozhatott volna Massa, aki már nem tagja a mezőnynek.

Fernando Alonso szintén sokat tudna mesélni a drámai végjátékokról, amik 2010-ben és 2012-ben is sokba kerültek számára. Mindkét alkalommal Sebastian Vettell és a Red Bull lett a befutó, ahol Adrian Newey gyorsabbnál gyorsabb autókkal állt elő.

Ferrari SF1000

Ferrari SF1000

Fotó készítője: Ferrari

Ennek a korszaknak már vége, és Vettel 2015 óta a Ferrari versenyzője. A német azonban továbbra sem tudott nyerni a legendás alakulattal, és a szerződése az év végén lejár. A pletykák szerint még az is elképzelhető, hogy az elődje, Alonso veszi át a helyét.

Időközben megérkezett a Ferrari új reménysége, Charles Leclerc. A monacói rögtön letette a névjegyét Maranellóban, és hosszú idő után Olasz Nagydíjat nyert a márkának, ami nagyon különleges volt számára.

A 7 rajtelsősége és a 2 győzelme mellett Vettelt is legyőzte, amire nem sokan számítottak. Ez még mindig csak a második éve volt a fiatal pilótának, aki talán a legerősebb párost alkotja a némettel a Forma-1-ben.

Most pedig nézzük újra az SF1000 hivatalos bemutatóját az alább található videóban. Egészen páratlan volt a Ferrari eseménye, mintha csak egy koncert, egy igazi művészi előadás tárult volna elénk a színházban. A körítésre ezúttal sem lehetett panasz, a Ferrari nagyon kitett magáért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Extrém koncepciót választottunk a 2020-ra
Következő cikk Képeken is Vettel és Leclerc új F1-es szerelése a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország