BRÉKING

Newey szerint ne áltassuk magunkat a 2017-re tervezett változásokkal

Adrian Newey két pontban foglalta össze a jelenlegi Forma-1 problémáit: az egyik, hogy a gyártók előnyt élveznek a motorok terén, a másik, hogy rendkívül költséges a szerepvállalás a sportban. Newey, aki élete első F1-es gépét, az 1988-as March 881-et nevezte meg az általa tervezett legjobb autónak, a 2017-re tervezett szabályokban sem lát túl nagy fantáziát.

szerző:Dénes Gergely

A The National meglehetősen átfogó interjút készített Newey-val, aki háttérbe vonult, munkaideje felét fordítja az F1-re, és mellette más projekteken is dolgozik a Red Bull technológiai központjában. Newey mindig is arról volt híres, hogy remekül ráérez a kiskapukra és az addig be nem járt utakra, de ez az utóbbi években eltűnt az F1-ből, egyre nagyobb a szigor, sematikusak a dolgok. Nagy reményeket fűznek a 2017-es változásokhoz, de a szakember kevésbé optimista.

Newey kifejtette, mindig is örömmel töltötték el a szabályváltozások, „mert azok friss lehetőségekkel szolgálnak”. „A szabályok egyre szigorúbbak lettek. Ha visszamész, mondjuk a 70-es és 80-as évekbe, azt látod, hogy óriási a változatosság az autók formájában, mert a szabályok relatív megengedőek voltak”- idézte fel Newey.

„Ellenben most, ha minden autót fehérre festenél a boxutcában, akkor elég nagy tudással kell rendelkezned ahhoz, hogy tudd, melyik autó melyik csapaté. A szabályváltozások lehetőséggel szolgálnak arra, hogy valami mást csinálj”- mondta. „Ugyanakkor, a 2017-es szabályváltozások esetében igazából nincs akkora eltérés a mostanihoz képest. Valamivel szélesebb kerekek. Kicsit módosított aerodinamikai szabályok. Semmi igazán alapvető eltérés.”

A kérdésre, miszerint egészségtelen lenne a Ferrari és a Mercedes dominanciája, azt mondta, hogy „a motorok dominanciája az egészségtelen”. „A karosszériára vonatkozó szabályok nagyon kötöttek, a motorra vonatkozóak nagyon megengedőek”- fogalmazott. Hangsúlyozta azt is, hogy az ügyfelek nem kapják ugyanazt az erőforrást, mint amit a gyártók használnak – vagy ha a hardver egyezik is, a szoftver és az üzemanyag nem. „A szoftver nagyon fontossá vált most”- tette hozzá.

„Tehát most itt vagyunk abban a helyzetben, hogy a Mercedesnek van egy nagyon jó, nagyon erős motorja. Az ügyfeleik nem kapják ugyanazt a specifikációt. Így az ügyfelek számára nehéz, hogy legyőzzék a Mercedest”- foglalta össze a lényeget.

//

Jól állna egymásnak az F1 és az Alfa Romeo - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, 5 January 2016

Mi a teendő? – tette fel a kérdést a The National munkatársa. „Magának a fizikai motornak egyformának kell lennie, azoknak, amiket az ügyfeleknek szállítanak. De nem csak a hardverről van szó, hanem az üzemanyagról és a szoftverről is. Tehát az első, amit tehetsz, hogy változtatsz a szabályokon, így az ügyfelek ugyanazzal a szoftverrel és üzemanyaggal rendelkeznek, mint a gyári csapatok – amennyiben így akarják.”

„A második probléma – hogyan veszel rá másokat arra, hogy beszálljanak, mondjuk talán az Audit. Ez már egy nehezebb dolog. Óriási költséggel jár egy gyártó számára, hogy részt vegyen az F1-ben, jóval 200 millió euró felett van éves szinten. Lehet, közelebb van a 300 millióhoz. Szóval iszonyatosan sok.”

„Egy alternatíva, amit az FIA is javasolt, hogy lennie kellene egy motornak, egy FIA-motornak, amit a kiscsapatok használhatnak; egy motor, ami versenyképes lesz. Szerintem ez nagyon jó megoldás lesz. De a gyártók nem vágynak erre, szóval ez egy csata.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: „Nem a Ferrari miatt szerződtem a Haas-hoz”
Következő cikk Massa már nem biztos abban, hogy jövőre is a Forma-1-ben marad

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország