Newey szerint is Vettel közel tökéletes

Adrian Newey szintén nagyon elismerően nyilatkozott a német világbajnokról, akit már most minden idők egyik legjobbjának tartanak.

Sebastian Vettel megállíthatatlanul tör előre és az elmúlt hétvégén már a negyedik bajnoki címét ünnepelhette a Forma-1-ben. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb négyszeres világbajnoka. A 26 éves versenyző nagyon sok elismerést kapott, miközben például Felipe Massa úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a német már most Ayrton Senna szintjén lehet.

A Red Bull főtervezője, aki más világbajnokokkal is dolgozott együtt, – többek között Sennával is – nagyon sokra tartja Vettelt.

„Sebastian a szemünk láttára nőtt fel és bizonyította, hogy valóban a legjobbak között van. Ő egy nagyon tehetséges versenyző, aki 2009 óta rengeteget fejlődött, mióta itt versenyez nálunk. Rendkívül keményen megdolgozott azért, hogy eljusson erre a szintre, és azt mondhatom, hogy manapság már nincsenek igazi gyenge pontjai.”

„2009-ben és 2010-ben kapott néhány jogos kritikát a meggondolatlan manőverei és balesetei miatt, de soha nem lépett rá ugyanarra az útra. Ez a Vettel már nem az a Vettel. Lelkileg is erősebb, aki folyamatos teljesítményre képes.”

„Még mindig kap kritikákat, miszerint nem tud igazán előzni, de korábban már bizonyította ennek az ellenkezőjét. Miután az első sorokból rajtol, és remek teljesítményt nyújt a versenyeken, nincs szüksége arra, hogy sokat előzzön. Azt hiszem, ez nyilvánvaló.”

„Nagyon jó látni azt, hogy mekkora fejlődésen megy keresztül. Gyakorlatilag nem telik el úgy egy kör a hétvégén, hogy ne tanulna valami újat és ne fejlődne tovább. Amellett, hogy éhes a sikerre, folyamatosan tanulna valamit, és ez az, amitől ennyire jó.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING