Newey: Sajnálom, hogy nem dolgoztam együtt vele, rendkívül tisztelem őt!
Az F1-es tervezőlegenda, Adrian Newey elárulta, sajnálja, hogy nem tudott hosszabb ideig együtt dolgozni Ayrton Sennával, ahogy azt is, hogy egy F1-es pilótával sosem dolgozott együtt.
Adrian Newey több évtizede ott van a Forma-1-ben, ráadásul a legendás tervező nagyon sokat tett le az asztalra ezen időszak alatt, az általa tervezett kocsik több mint 200 futamgyőzelmet és számos világbajnoki címet szereztek.
Newey a BBC-nek nyilatkozott arról, hogy sok remek versenyzővel tudott együtt dolgozni, akik személyiségüket tekintve különbözők voltak, egy dologban azonban hasonlítottak egymásra:
„Elég szerencsésnek mondhatom magam, amiért számos kiváló versenyzővel dolgozhattam együtt. És bár a személyiségük jelentősen eltérhetett, például a megbeszélésekhez való hozzáállásuk kapcsán, viszont az mindannyiukban közös volt, hogy úgy tudták vezetni az autót, hogy közben rengeteg mentális tartalékuk maradt.”
„Képesek voltak úgy vezetni a kocsit, hogy közben volt kapacitásuk arra, hogy a gumikezelésre, a verseny átlátására, vagy arra koncentráljanak, hogy mikor nyomják vagy mikor ne nyomják, illetve hogyan állítsanak az elektronikai dolgokon, hogy az a legjobb legyen a futamuk szempontjából. Max ebben is meglehetősen kivételes.”
Newey sajnálja, hogy a Williamsnél nem tudott sokáig együtt dolgozni a tragikus sorsú Sennával, és azt is, hogy Alonsónak sosem tervezett autót – nagyon tiszteli a kétszeres világbajnokot:
„Nos egyértelműen az lenne az első és legfontosabb, hogy hosszabb ideig szerettem volna kapcsolatban lenni Ayrton Sennával. Ami a versenyzőket illeti, Fernando Alonsóval mindig is szerettem volna együtt dolgozni. Sajnálom, hogy ez sosem jött össze, mert rendkívül tisztelem Fernandót.”
Eközben a Red Bull már bánja, hogy lemaradtak a következő Verstappen szerződtetéséről, míg Leclerc brutális közúti Ferrari tulajdonosa lett.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.